Századok – 1918

Történeti irodalom - Pósta Béla: A moszlim művészet hatásának példái Erdélyben. Ism. Buday Árpád 77

77 TÖRTÉNETI IRODALOM. Pósta Béla: A moszlim művészet hatásának példái Erdélyben. Turáni Könyvtár. I. — Budapest, 1917. 8°, 45 lap ; 26 képpel. A Magyar Keleti Kulturközpont (Turáni Társaság) kiadása. Több-kevesebb tudatossággal, tehát változó világossággal megfogalmazottan, régóta járja az a tétel, hogy hazánk területének fontos szerepe van a nyugati művelődés elemeinek kelet felé, a kelet művelődésének pedig nyugat felé való közvetítésében. A ki először felállította ezt a tételt, bizonyára tisztában volt annak igazi értelmével is, bár annak igazán mély jelentését, legalább is a részletekben, aligha tudhatta, hiszen még ma is vannak meg nem világított részletek. De az utána következők közül esak imitt-amott akadtak hangok, a melyek — talán nem is elég hangosan, mert nem elég meggyőződéssel — azt hirdették, hogy a puszta közvetítésnél több szerepe is van ennek a földnek s most már ezer évnél régibb idő óta ennek a nemzetnek^ A kik a részletekkel foglalkoztak, természetesen megtalálták e terület művészeti emlékeiben úgy a keleti, mint a nyugati művészeti elemeket s ebből megállapították azt, hogy sajátos magyar — illetőleg a XVI—XVII. századokra vonatkozóan erdélyi — művészet nem volt s az itt található művészeti emlékek külföldről idekerült mesterek vagy külföldi mesterek idekerült alkotásai. Ez a legenyhébb eset, mert hiszen akadtak és akadnak súlyosabbak is, a mikor nemzetünktől minden művészeti érzéket, tehát a művészetek terén minden eredeti képességet és érdemet elvitatván, nem is balkáni, hanem afrikai színvonalra akarnák helyezni nemzetünk színvonalát. Tény az is, hogy hivatalos és félhivatalos tudományos köreinkben ezeknek a tagadás álláspontján állóknak nagyobb volt és sok tekintetben talán ma is nagyobb a hitele, mint azoknak, a kik nem pusztán a közvetítő szerepét szánták nemzetünknek, hanem rámutattak arra, hogy a keleti vagy nyugati elemekkel dicsekvő alkotásoknak vannak olyan elemei is, a melyek sem nem keletiek, sem nem nyugatiak, hanem olyan egyéni sajátosságok, a melyeket sehol máshol meg nem találunk, hanem csak épen a mi földünkön. Különösen az erdélyi területekre áll ez, a hol a XVI— XVII. század folyamán egy politikailag erős nemzeti fejedelemség a maga igen jellemző, tehát érdekes egyéniségének bélyegét nyomja reá a művészi alkotásokra. Ennek a művészi egyéniségnek főjellemvonása a sokoldalúság, a kapott hatások egyeztető feldolgozása s az ilyen módon nyert új művészi kincsnek hosszú időn át hűséges megérzése és felhasználása, nem egyszer a régebb kapott elemeknek a később átvettekkel való combinálása.