Századok – 1918

Történeti irodalom - Pethő Sándor: A szbadságharcz eszméi. Ism. Márki Sándor 522

524 történeti irodalom. 523 lom legbővebb forrásait : a külügyet, a melyet nagyhatalmi tekintetek vezettek ; a hadügyet, a melyet — ilyen tekintetek nélkül — Kossuth és Görgey elkülönített az osztráktól s önállóan szervezett ; a pénzügyet, a melyben Duschek szakértelmét Kossuth ellensúlyozta ; a dynastiát, melynek a márczius negyediki osztrák alkotmányba foglalt összbirodalmi törekvéseit Kossuth a függetlenségi nyilatkozattal, a forradalmi térre-lépéssel, visszautasította ugyan, de semmiesetre sem »a bosszú édes kéjével«, mint Pethő hiszi. (202. 1.) Hiszen Kossuth híres márcziusi beszédében a Habsburg-ház újra-alapításáról, dicsőségéről beszélt, s pár hónap múlva is egy Habsburgot, mint VI. Istvánt akart trónra ültetni. A közösség gondolatának megóvására — minden egyéb kérdés mellőzésével — a dynastia, a megosztott hadseregen kívül, a mindenféle Ígéretekkel és reményekkel kecsegtetett nemzetiségek fölkelését és az oroszok beavatkozását használta fel. Pethő mindezekkel kapcsolatban bírálja a szabadság katonai eseményeit, a miket a legendák ködétől megtisztultan akar látni. Azonban az egész könyvben nem annyira az eszméket, mint ezeknek képviselőit, Kossuthot és Görgeyt állítja szembe, mert bennök látja a magyar faj nagyratermettségének megnyilatkozását. Kossuth iránt bizonyára szigorúbb és bírálatában, jelzőiben nem mindig szerencsés ; de tisztelettel szól airól a férfiúról, kit a magyar nemzet becsülete megmentőjének, a magyar nép fölfedezőjének és fölszabadítójának tart. Mindjárt könyve elején (6.1.) kikel a »szélbali« felfogás ellen, a mely a 48-as dolgokban alig akart egyebet* látni Kossuth apotheosisánál ; de kikel az »opportunista«, »czéhbeli«, »hatvanhetes« történetírás ellen is, a mely Kossuthtal elég mostohán bánt el és »mindent elkövetett, hogy azt a hallatlan népszerűséget, a mely Kossuth alakját folyondárként övezte s azt a hírnevet, a melyet a dicső költő a feledés örök királyának nevezett, fanyar, okoskodó, nagyképű kritikájával megtépázza vagy legalább ellensúlyozza.« Ezzel szemben Pethő őt (9. 1.) az 1848-ban alakult magyar állam egyediili építőmesterének nevezi. Hirdeti (47.1.), hogy nincs jogunk kiváló férfiainkat pusztán pártelfogultságból lábbal tiporni ; s a történelemben azoknak ad (54. 1.) igazat, kik szerint Magyarországnak fegyverrel kell védnie jogait s becsülettel megóvnia az önvédelem harczát. Azonban hibáztatja (55. 1.) Kossuthot s eredendő bűnének tartja, hogy az elérhetőnél többet tartván elérhetőnek, egyre több phantasticus vonást vegyített politikájába. A hadseregszervezését a haditörténetben páratlannak, Kossuth és Görgey közös érdemének és dicsőségének tartja s lelkesen szól róla (77—80. 1.) ; de Kossuthot a pénzügy szervezésében »gyer-