Századok – 1918

Tárcza - Hivatalos értesitő - 321

326 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. 326 kedik. Különös, vagy inkább jellemző, hogy a szerző épen olyan fejezeteket dolgozott ki mutatványul, melyeknek tartalma a kitűzött kérdéssel s általában Rudolf korával csak annyi összefüggésben áll, a mennyiben a történelemben tulaj donképen minden kapcsolatos és összefüggő. De még ha szerencsésebb mutatványfejezeteket választva, esetleg kedvezőbb képet nyújtana is történeti ismereteiről, biztosra vehető, hogy pályaműve nem ütné meg a tudományos mértéket. A mutatványokból úgyanis világosan kiderül, hogy ismeretei a tudományos színvonalon .alul maradnak. A két mutatványban kidolgozott fejtegetései iskolás közhelyek rosszul csoportosított és e mellett naiv fogalmi és tárgyi tévedésekkel teli ismételgetései. A humanismus és reformatio jellemzése közben minduntalan összezavarja a kettő szellemét és jellemző vonásait, ellentmondásokba keveredik s még az alapvető chronológiai kérdésekkel sincs tisztában. Hézagos ismereteire elég lesz néhány példát felhoznunk. Nincs helyes fogalma a Peloponnesosról, mely néven — úgy látj uk — egész Görögországot érti. Julius Caesart és Cicerót a rendszeralkotó jogtudósok közé sorolja. Nem tudja, hogy Diocletianus négy részre osztotta a birodalmat s hogy Róma és Byzáncz, mint két »birodalomfél« nem az ő alkotása. A »cujus regio« etc. elvéről úgy beszél, mintha ezt, mint valami régebbi dolgot a reformatio döntötte volna meg, holott épen ellenkezőleg áll a dolog. Dantét és a renaissance legnagyobb úttörőjét, Petrarcát, a középkori német mondaköltőkkel egy kalap alá fogva, szembehelyezi a humanistákkal. Macchiavellit mint a renaissance átlagából kiemelkedő gondolkodó főt dicsőíti, később azonban a macchiavellismus főgondolatát »kezdetleges politikának« minősíti. Általában a renaissance szellemi mozgalmait — nem érintve a megengedhető subjectiv felfogás lehetőségét — olyannyira lebecsüli, hogy kételkednünk kell felfogása komolyságában s abban is, hogy erről egyáltalában felfogása, sőt kezdetleges ismeretei is volnának. Előadásmódja rendszertelen. Ha észreveszi, hogy nagyon is elkalandozott, erőszakos, hirtelen átmenettel segít magán. Elmélkedése olykor fesztelen csevegéssé süly ed. A ki Rudolf korának nemzeti küzdelmeivel akar megismerkedni, bizonyára nem lesz kíváncsi arra, mi a szerző véleménye a mai világháborúról, a »sacro egoismo«-ról, vagy mily ítéletet alkotott magának Raffael Madonnáiról és a Mona Lisáról. Ugy a tartalommutató, mint a mutatványok a kérdéses kor történetének s általában a történetnek felületes ismeretéről, a történeti iskolázottság és kritika teljes hiányáról tanúskodnak. A végezetül felsorolt és felhasználandónak jelzett forrásművek csak részben vonatkoznak a kitűzött tárgyra s a forrásanyagnak igen csekély részét alkotják. Jóformán csak az Akadémia forrásgyűjteményében megjelent müvek czímeit ismeri. Az irodalom legnagyobb része ismeretlen a szerző előtt, a levéltári kutatás szükségességéről pedig — úgy látszik — fogalma sincs. Forrásai közt legalább csak Jászai Pál kéziratgyűjteményét említi. F. bibliographiai részt egyébként — a mennyire a tartalommutatóból s a számozásból kivehettük — az I. főrész első részének 3. fejezetébe szánta. Ha e feltevés helyes, úgy annak még az elhelyezési módja is feltűnő járatlanságra vall. Mindezek alapján nem tehetjük fel, hogy a pályázó a kitűzött feladatot sikeresen meg tudná oldani. Ajánlkozását merészségnek tekinthetnők, ha a vázolt okok következtében nem kellene a tudományos feladatokban való teljes tájékozatlanságának tulajdonítanunk.