Századok – 1918
Történeti irodalom - Hueber; Karl.: Englands Kriegs- und Blutschuld von dem Richterstuhl der Geschichte. Ism. Morvay Győző 297
TÖRTÉNETI IRODALOM. 299' foglalkozni fog, még akkor is, hogyha a titkos levéltárak aktái napfényre fognak kerülni. Mellette természetesen fölhasználja a napisajtónak, akár ellenséges, neutrális vagy német háborúellenes és mellettes szócsöveit és háborús államnyilatkozatait. Még ma ellenőrizhetlen magánleveleknek, kihallgatásoknak és mende-mondáknak is teret nyújt, hogy megszólalhassanak. Egy szóval mindent fölhasznál, hogy a bűnöző Anglia czéljait valószínűvé tegye. Bármennyi igazsággal érvel, könyve ezzel mégis kiszorul a szigorúan vett tudományosság birodalmából mert a jóhiszeműségre és hiszékenységre épít. Ezzel szinte pamphletszerüvé válik, a mi azonban érdeméből nem von le és jelentőségét mint történeti forrást le nem alacsonyítja. A jelen történetírója, az események forrpontjából megnyilatkozó történetíró ilyen jelenségeket semmiképen sem mellőzhet. A távlat természetszerűleg elmosódik, a történeti igazság földerítése pedig sohasem a jelen exigentiák folyománya. Hueber szerint Anglia diplomatiája, vele sajtója már évek előtt kimondotta a Germaniam esse delendam jelszót. Kötelességének vallja, hogy az entente és a neutralisok rágalmai ellen síkra szálljon. Anglia devise, hogy a tengeri uralomra törekvő csak akkor marad a felszínen, hogyha mindig támad és semmiféle eszköztől vissza nem riad. A mint annakidején Napoleon ellen uszított, most Németországban találta meg a maga Napóleonját. Nem a nemzetközi jog egyetemi tanárai szerint akar hódítani, hanem a maga colonialis politikája szerint és mint Európa legnagyobb ellensége, ezt is coloniájává akarja sülyeszteni. A XIX. század második felében 40 háborúja volt a coloniákban (16. és 18. old.), most Európára vetette magát, mert ennek meghódítása világuralmának egyik betetőzése. Portugáliát, Hollandiát, Francziaországot már coloniáiban verte meg, csak Németország maradt hátra, hogy azt is leigázza. Angliánál főczél, hogy más nemzettel vívja ki önös sikereit, most a francziával és ennek orosz szövetségesével az ő vérükkel akarja győzelmét elérni. Az 1876-ban tetőfokon járó imperialismusának egyedüli gátja a német és annak hasonló vágyai. Ebben még maga Németország is eszköze, a mennyiben oly riválistól szabadítja meg, mint Oroszország és nemsokára Japán. Szinte azt cselekszi Németország, a mit ő akar, a mit ő elérni kívánt. A maga szárazföldi hegemóniájának megszilárdítására foglalta le az Aegei-tenger szigeteit, hogy vele az eljövendő konstantinápolyi orosz hódítást sakkban tartsa. Erre törekedett és ezt el is érte. Elérte sajtójával (Northcliffe), mely azt hirdeti, hogy világhatalmát megtámadják, hogy a civilisatiót német veszély fenyegeti. Ezért készítette elő flottájának gyarapítását s vele veszélyeztette Németországot ; míg 1904-ben még alig figyelte az Északi-tengert és partjait, már