Századok – 1918

Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1917-ben 1–64

16 LA M PÉRT H GÉZA. szóval nemzetünk egész anyagi és szellemi állapotának, kultúrájának képére vet valamelyes világosságot. Egyik levélben látjuk a sok ajjal-bajjal küzködő »szegény megnyomorodott özvegy« asszonyt, a ki az erősebb férfihoz fordúl tanácsért, segítségért, a mit »örökké Isten imádásával« akar megszolgálni. Ügy látszik, neki nincs egyebe, mint Istenben való erős hite ... Az atyai házból elkerült leány bizodalma visszaszáll atyjához, a kit »tisztelendő uraimnak czímez s »én szerető (vagy szerelmes) atyám és jó uram« megszólítással illet s a kihez »az Űr Istennek utána« jelesebben bízik. Ez a levél egy régi magyar közmondást is őriz : »A szerencse kisértve jő.« Nyelvtörténeti szempontból érdekes, hogy a szerencse szó itt még a régi »szerencsa« (zereca) alakban fordúl elő.1 — A másik levélből megtudjuk, hogy Szabó Imre uram, a ki valószínűen foglalkozására nézve is érdemes szabómester volt (mert hiszen a mesterséget jelző családi nevek rendszerint valamelyik, az illető mesterséget folytató őstől erednek), 1504-ben nem vehetett meg egy vég hernáczot hét forinton Bezerédy György uram részére, a ki azután azzal bízza meg Szabót, hogy »valamit vehet rajta«, azt vegyen »mind egyéb szerszámával«. Egy vég hernácz tehát ez időtt drágább volt 7 forintnál.2 Az 1510. évi egyik levélből szinte az élet piros elevenségében lép elénk Kumlóssy (Komlóssy) Mihál uram személyében, az akkori magyar birtokos nemes ember, a »kurta nemes«, a »populus Verbőcziánus« egy tipikus alakja. Mihál úr arra kéri e levélben »szerelmes öcscsét«, Tamás urat, hogy csináltasscn a lova számára valami »irat« és »erős port«, kivel sebet nyitnak avagy vadhúst vesztenek. Ha nem csináltathatna, akkor maga küldené alá egy szolgáját, hogy az csináltasson. Mert hát első a ló, a ki — szegény — nyilván megsérült s a kivel — a mint illik — »jól bánik az Pál . . .<< Csak az után következik a többi : egy jó vizsla, fürjészni való és valami ügyes madarász ember, a ki jól tud az sólomokhoz. Például a Kocsis János, a ki a Kavassy Kristóf madarászánál, »Ferencz«-nél vala és csak affélével bánt, tehátlan jól megtanulta a solymászás és fürjészés mesterségét ! — íme, a lovát, kedves paripáját gondozó, gyógyít -1 Más nyelvemlékeinkben : Zerencza, zerenchya. (Ny. Sz. III. 225.) 2 Hernác (hernach, hernátz) = ruhanemű, valami durvább vászonfajta lehetett, mert később, mint tarisznyának és zsáknak való anyag szerepel (Nysz. I. 1408.). Talán azonos a >>hará«-val ? (Hara-zsák.)