Századok – 1918

Történeti irodalom - Temperley; Harold W. V.: History of Serbia. Ism. Marczali Henrik 182

170 TÖRTÉNETI IRODALOM. 188 osztrák a szlávok közös uralmáról álmodozott. A dualismus helyébe a »trialismus« lépjen, azaz a birodalom három részre oszoljon, egy osztrákra, egy magyarra és egy délszlávra. A délszlávnak Horvátországot, Boszniát, Dalmácziát és Dél-Magyarország egy részét kellett volna magában foglalnia. E politikának végczéija a magyarok lesülyesztése. Eddig a magyar egyenlő hatalmú az osztrákkal, de ha hárman vannak, a szláv részé a döntés, az pedig valószínűleg az osztrákkal tart. így a trialismus hasznosnak látszott, ugy osztrák mint szláv szempontból.« A trialismus népszerű volt és bizonyos körök politikusai pártolták, de hamis az a vélemény, mintha Ferencz Ferdinánd főherczeg is hozzá hajlott volna. Veszedelme az, hogy igen drasztikus gyógyszer és könnyen ellenállásra, sőt felkelésre bírja a magyart. Ezért a mindig óvatos Ferencz József nem bírta magát erre elhatározni. Pedig a trialismus megoldotta volna a problémát, mert a délszlávok többet nyernek, ha ily hatalmas monarchiához tartoznak és abban megerősítik állásukat, mint ha a szerbekkel egy követ fúnak. Csakhogy a trialismus fegyveres ellenállásra bírhatja a magyarokat és ezért lehetetlen. »De ha ez lehetetlen, a »nagyobb Ausztria« nem az. Ez a phrasis elég határozatlan ahhoz, hogy magába foglalja a szlávok megnyerését és a birodalom központosított foederalisatióját. Mindenek fölött erős külső politikát hirdetett. Ez Aehrenthal gróf és tanítványai nézeteinek alapjául szolgált 1906—n-ig. Nem a tetteknek, hanem az eszmének volt politikája.« »Lehet mondani, hogy a kiegyenlítés politikája a birodalmon belül véglegesen megbukott a szerb-horvát egységgel 1905-ben.« Ezzel a valószínűleg igaz mondattal a tudós szerző voltakép megdönti előbbi állításait. Azt az egységet Supilo hozta létre, már pedig későbbi cselekedetei méltán engedik azt a következtetést, hogy ezt az egységet nem horvát és nem szerb érdekben, még kevésbbé a monarchia érdekében kovácsolta össze, hanem külföldi, orosz és nagyszerb szolgálatban. Igazán furcsán szolgálhatta volna az ilyen trialismus. Nem is azért ismertetjük szerző nézetét, mintha azt szentírásnak tartanok, hanem annak bizonyítására, hogy milyen egyoldalúan értesült az angol közvélemény a mi ügyeinkről. Nem a »sertésháború«, nem is Ausztria-Magyarország előretörése Szaloniki felé a mai világháború oka, hanem az, hogy Oroszország Szerbiában 1903 óta mintegy lőporkamrát tartott, melylyel minden neki tetsző pillanatban felrobbanthatta az európai békét. Ebben pedig 1908 óta segítőtársa Anglia is, mint magaviselete a boszniai annexio válsága alatt ki is mutatta. »Ausztria-Magyarország, nem lévén képes kielégíteni dél-