Századok – 1918

Történeti irodalom - Temperley; Harold W. V.: History of Serbia. Ism. Marczali Henrik 182

170 TÖRTÉNETI IRODALOM. 184 A vérbosszú és a feudális rablás egyaránt roncsolta az államot. A szerb nemesekben ritkán található széles látókör, vagy hazafias érzés. Mindezen bajok orvoslása, az erős monarchia csak Dusán István idejében volt meg. »A fejedelmeket a szabad harczosok gyűlése választotta meg és ellenőrizte, mert a szerb alkotmány alapelve most is inkább a gyűlés és a község, mint az egyén. Nagy volt a szolgák száma, de a szabadok közt demokratikusegyenlőség uralkodott. Szerencsétlenségre, a demokratikus egyenlőség, mely a mai világban reális lehetőség, a középkorban lehetetlen anarchia volt.« Ez az anarchia vezetett Szerbia bukásához. A török csak végrehajtója volt a szerencsétlen országra váró végzetnek. Könnyű itt az analógiát megállapítani Werbőczy korával, a Mohács előtti Magyarországgal. A rigómezei katasztrófa, melyben a szerb nemzeti állam elbukott, egy más analógia megállapítására ad alkala szerzőnek. A szerb történeti énekek Brankovics Vukot mondják az árulónak, ki a vereséget okozta. Temperley megtámadja ezt a legendát. Szerinte rendesen árulás a legyőzött mentsége, mert enyhíti a kudarcz keserűségét. Más csaták alkalmával is gyakran hangoztatják a szerb hősi énekek ezt a vádat. »Egy jól ismert modern példa is bizonyítja, hogy az ilyen legendát lehet koholni a veszteség mentségére és megengedett a feltevés, hogy ugyanezt a módot alkalmazták a középkorban is hasonló szándékkal.« A jegyzetben (ioo—ioi.l.)így folytatja : »Magyarország megadását 1849-ben Kossuth azzal mentette, hogy fővezére, Görgei, megcsalta őt. A vitának egy elfogulatlan olvasója sem kételkedhetik abban, hogy ez a vád teljesen alaptalan és hogy Kossuth nagy bánatának felindultságában emelte azt, vagy azzal a meggondolt szándékkal, hogy egy ember befeketítése árán csökkentse hazája keservét. Maga Görgei is, mint egy barátomnak mondta, inkább az utóbbi felfogáshoz hajlott.« Szerzőnk nem a fegyvernek, hanem a török intézmények és erkölcs felsőbbségének tulajdonítja az ozmánok diadalát. »Négyszáz éven át Szerbiának nincs története, mert a Fekete hegyek lakóinak folytonos, véres, kétségbeesett harcza szabadságukért és vallásukért alig mondható ennek. Barbár öldöklés és gyilkolás volt, sem intézményeik, sem erkölcs nem változtak. A többi szerb békén hordta a török igát, mert vallása megmaradt. Osztályrésze nyomor és tudatlanság. Csak Montenegro mentette meg a szerbeket az elcsüggedéstől, csak a magyarországi szerbség a tudatlanságtól.« E szempontból különösen fontos a Csernovics patriarcha vezette nagy bevándorlás. »Sok neves szerb tudós került ki Dél-Magyarországból, így Obradovics, a szerb nemzeti nevelés megalapítója és Jovanovics, a költő. Az első szerb irodalmi társaságot