Századok – 1918

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Küzdelem a nemzeti királyságért 142

FRAKNÓI V. — KÜZDELEM A NEMZETI KIRÁLYSÁGÉRT I505-BEN. 153 köznemességgel szembe nem szállhatott, az alkotott végzéseket elfogadta és szentesítésével látta el.1 E szerint föl volt jogosítva a vármegyékhez intézett egyik levelében azzal kérkedni, hogy >>a nemesség megfogyatkozott és szétrongyolt ősi jogait nemcsak helyreállította és megszilárdította, de gyarapította is újakkal, a milyeneket a nemesség magyar királytól még soha sem nyert és bizonyára soha sem fog elnyerni.« 2 VI. Annak daczára, hogy az országgyűlés végzései a törvényes jogerő minden feltételével el voltak látva, a köznemesség ezekben czélja elérésének, vívmányai állandóságának teljes biztosítékát nem találta föl ; mivel azokat egy más országgyűlés a király szentesítésével módosíthatta, eltörölhette. Hogy ezt meggátolják, vagy legalább megnehezítsék, vezérei új alkotmányos biztosítékot teremtettek meg, mely arra volt hivatva, hogy mindazokra nézve, kik a végzések megalkotásában részt vettek, a megváltoztatásukban vagy eltörlésükben való közreműködést lehetetlenné tegye. E végből szövetség alakult meg, a melybe az országgyűlésen jelenlevő főrendek és a köznemesség legtekintélyesebb tagjai beléptek. Az általuk kiállított nagyjelentőségű okirat bevezetésében abból indulnak ki, hogy Isten előtt a földön a legkedvesebb, az emberi természetnek legmegfelelőbb dolog : a hazáról és az egész emberi társadalomról gondoskodni, minden törekvést a haza és a nemzet üdvére irányítani, a haza és a nemzet fönntartása érdekében a jelent és a jövendőt éber figyelemmel kísérni, a veszélyt, melybe a népeket fejedelmeik gondatlansága vagy tunyasága ejtheti, elhárítani. Ezen általános fejtegetés után az ország állapotának jellemzése következik. Â szövetség tagjai mélyen átérzik a dicső magyar hazának csaknem végső veszedelemmel fenyegető pusztulását és az Ínséget, melyben fetreng ; az ország iszonyú szétrongyolásának, szétpusztulásának fészkét abban találják, hogy azt több ízben külföldi urak és királyok kormányozták ; mert ezek saját ügyeik után járván, »a szczita 1 Ezt Armstorffer világosan mondja, azon megjegyzéssel, hogy a király az uralomra jutott köznemességgel nem szállhatott szembe. Miksa 1506 május 30-ikán kelt okiratában állítván, hogy a rendek a királyt »assentire coegerunt«, elismeri, hogy a király a végzéseket szentesítette. 2 Kovachich Supplementum II. 282. A kiadó azon nézetében, hogy a dátum nélkül fönntartott okirat 1491 vagy 1499-ben bocsáttatott ki, nem osztozom; csak 1505 után tehette a király az idézett kijelentést.