Századok – 1918

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Horváth Mihály - 113

HORVÁTH MIHÁLY. 117 Árpádok idejében irtogatta hazánk rengetegjeit. A XIX. század derekának ama nagyon, de nagyon ritka történetírói közé tartozott, kik már a népet, a tömeget is észrevették. A magyar ipar és kereskedelem történetét ő írta meg először. Mindenütt megfigyelte útjában a kereskedőt, műhelyében az iparost, a mezőn a földmívest és a pásztort. Egyoldalúságából történetírásunkat ő szabadította ki. Históriánk ma már mégsem egyoldalú osztálytörténelem. Nem fogúit el a hadi dicsőségekben ;• s a mint katonai és politikai munkásságon kívül egyéb működést is ismert, más nemzeti erényeket is észrevett a mienken kívül. Hazafiasságából nem vesztett, emberiességében nyert. Nem esett abba a tévedésbe, hogy akár merőben a mult szempontjából, akár csupán a jelen fejlettebb fokáról tekintse az eseményeket. Már Széchenyi és Kossuth felléptekor bizonyítgatta, hogy a magyar állam és társadalom olyan élő szervezet, a melynek jelenségeit a történelmi fejlődés különböző fokaihoz képest kell megítélni, olyanformán, a hogy más és más módon ítélünk a gyermekről, az ifjúról, a férfiúról, az öregről, — s mindeniknél az erősről és a gyöngéről, az egészségesről és a betegről, a jóról meg a rosszról. Azért gondolt kezdettől fogva első sorban arra, mi a régibb magyar történetírásból leginkább hiányzott : a történelmi szellemre. Az iskolai ifjúság 1841 óta az ő könyveiből kezdte azt belehelni. Ezekből a könyvekből vagy azoknak nyomán, nagyon szomorú időkben, úgy tanították, hogy midőn csak suttogniok volt szabad, fölébresztették vele egy lesújtott nemzetnek a hitét. A históriát eldarálok, az eseményeket szárazon vázolók azzal a ráfogással takargatják lelkük szegénységét, szívük ürességét, hogy a történelem egyetlen feladata a tények egyszerű megállapítása. Az ilyenek kétségtelenül haragudtak Horváthra s mindazokra, kik a tényeket kiszínezik, szürke fénykép helyett színes festményt adnak. Kárhoztatták, hogy félig mult időkről egyéniségének, politikai és társadalmi felfogásának rejtegetése nélkül írt. Horváth azonban sajnálta azt a fiatalabb nemzedéket, a mely látja, érzi a viszonyokat, melyeknek súlya alatt el, de — kevés kivétellel — alig tud magának számot adni az események ama lánczolatárói, melyen keresztül hazája a mostani állapotba jutott. Olvashatja, ismerheti az ősök viselt dolgait, szellemi, erkölcsi állapotait. Megtanulhatja, milyenek voltak az anyagi viszonyok, a közügy, az alkotmány, az igazgatás, a nép- és az osztályviszonyok, a tudomány, irodalom, ipar,