Századok – 1917
Értekezések - BARTONIEK EMMA: A koronázási eskü fejlődése 1526-ig 5
30 BARTONLEK EMMA. názása olyan hirtelenében történt, hogy valószínűbb, hogy csak a fehérváriak jöttek el. Miért követelték volna ezek oly határozottan az eskü letételét, hiszen a koronázáson sincs a polgárnak az őrségen kívül keresnivalója, az esküben sem részesül. Erzsébettől is csak a saját privilégiumaik megerősítését kérhették, a hogy Mátyásnak is meg kellett a budaiak szabadságainak, törvényeinek, stb. sértetlenségét ígérnie, mikor választása után Buda alá érkezett.1 Van azonban Kottaner Ilonánál a szertartást lezáró actusok közt egy rész, mely különös fontosságú. A királyi; egy kis lépcsőn egy emelvényre vitték. »Da las man die Ordnung zedel die darzu gehört.«2 Miért olvasták volna fel a szabályzatot épen ezen a helyen és máshol nem, másért, mint hogy az esküt olvassák fel belőle, s azt az érsek először latin, majd magyar szavai szerint 3 elmondja a kis fiú helyett — Czillei Ulrik. Turóczi (az ő nyomán Bonfini) szerint ugyanis Czillei Ulrik tette le az esküt a király helyett »népe« szabadsága megőrzésére.4 A népen természetesen a papság és nemesség értendő.5 A királyt ezután arany takarón felemelték, majd a Szent Péter templomban inthronisálták.6 Mikor V. Lászlót Frigyes 1453-ban végre kiadta, László Pozsonyban esküt tesz le. Koronázás nincs, a korona Frigyesnél van, a magyarok pedig igaz és természetes urukul ismerték el Lászlót, következőleg az ország birtokát neki felajánlva, visszaadták.7 Az eskü első pontja a hitlevélnek : 1 Bonfini i. m. D. III., L. IX. a I. m. 38. 1. 3 V. ö. Róbert Károly esküje. * Turóczi krónikája, Schwandtner I., 241. 1. Bonfini i. m. D. III., L. 4. 6 Ugyanezen a helyen áll az eskü Dlugossná.1 ; a szertartás végén Callimachus- és Tuberónál. 8 Ich . . . must jn tragen zu ainem stull, und must jn da nider seczen . . . mondja magáról Kottaner Hona. Tehát e fontos actust a király dajkája végezte. 7 V. ö. V. László hitlevele M. N. Múzeum, Levéltár, 1453. jan. 29-ről keltezve. . . . prelati Barones et nobiles Regni nostri Hungarie generali conuencione primum nuper Vienne ad nos congregati . . . nos verum et naturalem eorum Regem et dominum deuota fidelitate et oblacione concordi animo honorassent recognouissent et suscepissent, consequenterque possessionem huius Regni nobis grata oblacione reddentes . . .
