Századok – 1917

Tárcza - Thallóczy Lajos emlékének megörökítése 342

Thallóczy Lajos f Gyászbeszéd, melyet a gyászszertartáson Dr. Csánki Dezső a Társulat első alelnöke mondott el. Tisztelt gyászoló Gyülekezet ! A megdöbbenés és fájdalom jaj szavával lépek e koporsó : a Thallóczy Lajos koporsója elé. Hát csakugyan örökre távozott, akit mindig és mindig visszavártunk. Ki fog bennünket ezután úgy szeretni, a mint ő szeretett ? S ki lép azokra a helyekre, a melyeket ő oly híven betöltött, s a melyek oly kínzóan üresen tátonganak utána ? S miféle végzet az, mely egy ily nagytehetségű és tudású, az emberekhez mindig meleg, szerető s őszinte szívvel közeledő férfiút, eredeti, senki által nem utánozható egyéniséget, a saját erejéből a legmagasabb polczok egyikére enged följutni, fejedelmek és nemzetek bizalmának letéteményeséül, állami érdekek és hatalmak tényezőjéül, s aztán ily váratlanul, ily kérlelhetetlenül sújt le. De mégis ! Mintha a végzet megmásíthatatlan döntése az ő utolsó utazásának két^végső pontjára mutatna. Királya koporsójától jő, a kinek haláláig hű támasza volt s egy elfoglalt Balkán-királyságnak magyar néven is oly régóta ismert fővárosába siet vissza, hazája iránt való, erőt emésztő új kötelességeinek színhelyére. Az a nyugati és az a déli végső pont s közben a haza imádott földje, a hol lelkét kilehelte, jel-Századok. 1917. I. füzet. 1