Századok – 1916

Történeti irodalom - Takáts Sándor l. Basák alatt.

640 TÖRTÉNETI IRODALOM. 63I A basáknak a végbeli magyarság vitézei iránt táplált gyűlöle­tét tudomásul vették Bécsben és a míg a jobb belátás uralkodott a rövidlátáson, nem is tettek a basák kedvére semmi szembe­tűnő változtatást. Van a kötetben egy másik adat, a mely azt mutatja, hogy Bécsből a törököt magyar kapitányok nevével térítgették jobb belátásra egyes nehéz helyzetekben. Természetes, hogy Bécs­ben is jól esett és emelte a biztonságérzetet, hogy olyan hősök voltak a magyar hadak nagyjai, a kiktől tart az ellenség. Nádasdy, Dobó, Batthyányi, Zrínyi György, Báthori és Pálffy teszik ki a sorozatot, melyhez csak egy idegen név sorakozik, a derék Kiel­mann Andrásé. A török is előszedett gyakran ilyesmit, ha ijeszt­getni akart ; ilyenkor rendesen a rumeliai beglerbég a riasztó ágyú, vagy a tatár khán, a ki a föl-föltálalt hír szerint már meg­kapta a parancsot az indulásra. A kötet darabjai kevés kivétellel a hivatalos béke viszonyai­ról szolgáltatják adataikat. A hivatalos békéről, melyre temér­dekszer hivatkoztak, de még többször megszegték. Fentebb elej­tettük azt a megjegyzést, hogy teljesen foglalkozásszerű lett a katonaság, de hogy mennyire sovány kenyérkereset volt a vitézi élet, az nem tűnik ki ez aktákból. Itt úgy áll előttünk a katona, mint a ki mindennel leszámolva, egyedül a harcznak él : egy jaj­szavát sem hallatja a nagy fizetetlenség miatt. A derék basák, ha megkérdezgették volna apróra a sok rabbá lett vitéztől zsoldellá­tása viszonyait, bizonyára ha megbocsátani nem is, de megérteni képesek lettek volna azt a nagy elbúsultságot, mely a harczot nemcsak vitézi próbává tette számukra ; a rablás és emberfog­dosás okainak megértéséhez közelebb jutottak volna. Mert így csak dühöngeni tudtak a szegény rabokon, mikor eléjük kerültek és elmondották, hogy ők kis gyermekkoruktól fogva szablyájuk után éltek s ha veszteg ülnének, semmi becsületük nem volna. Rablásvágynak tudták csak tekinteni azt a koczkázatot, mely a végbeli katonát egészen Buda kapujáig behajtotta, hogy ott vár­jon a jó szerencsére, mely igen gyakran visszás képét fordította feléje és a koczkára vetett jobblét helyett egész életre terjedő lánczcsörgést nyújtott neki. Nem mindig a dicsőségvágy sarkalta a végek fiait a lesekre és utak kereszteződésére ! Ennek a kalandozásnak egy formáját többször nyílik alkalmunk megfigyelni : azt t. i., hogy némely csapat jelentékeny távolságra elmegy a zsákmány után ; ezt a fogást a nagyon kifejlődött kémrendszer hozta kényszerű divatba ; a szomszédos ellenfelek annyira ismerték már egymás cseleit és szándékait, hogy egymás ellen már nem léphettek föl a siker reményével. Ezért van, hogy Szily Tamás, a sárvári kapitány

Next

/
Oldalképek
Tartalom