Századok – 1916
Értekezések - KEREKES GYÖRGY: Kassa árúmegállító jogának utolsó felujitása (1688–1694) 620
KASSA ÁRUMEGÁLLÍTÓ JOGÁNAK UTOLSÓ FELÚJÍTÁSA. 627 A sok fáradozás után 1693 nov. 26-iki kelettel csakugyan elég kedvező királyi leiratot kap Kassa. Ugyanis a tiszáninneni és túli, kivált debreczeni, erdélyi, moldva-, oláh- és törökországi kereskedők Kassán túl nem mehetnek, hanem itt lerakodni és árúikat árúba bocsátani tartoztak. Míg az éjszakról, Morva- és Lengyelországból, Szilézábiól jövő idegen kereskedők a többi említett felvidéki városokban tartoztak árúikkal megállapodni.1 így azután Győri Ferencz hazajővén, követsége rövid summáját adja elő a Niederlag dolgában. Szerencsés esztendőt kívánván. A hozott privilégiumot elolvasták, megmagyarázták ; megköszönik fáradságát és 100 rajnai frt-ot adnak neki és egy hordó bort kedveskedésül (1693 decz. 29.). így tehát legalább felerészben sikerült régi kiváltságukat felújítani. Igyekeznek is az alföldről jövő kereskedőknek tudtára adni. Gönczön sokadalom készült, 1694 január 21-ikén elhatározzák, hogy a gönczi bírónak és polgároknak credentiát (hiteles levelet) kell írni a loci depositionis ügyében. S ugyanekkor a gönczi sokadalomra deputálják nemzetes Zboray János és Burján András uraimékat a loci depositionis publikálására. Pár nap múlva pedig a kamarára expediálják Győri Ferencz és Lengyel Ferencz uraimékat a fenti privilégiummal (jun. 25.) De a boldogság ismét vajmi kevés ideig tartott. Az eperjesiek panaszt tettek Kassa ellen a kúrián. A méltósá os judex curiae jurátusa, Ordódi Imre uram a 4 város nevével admoneálta (intette) a várost, hogy miért írt Kassa a baraszlaiaknak, hogy ne merészeljenek Eperjesre jönni és az alföldieknek, hogy Eperjesre ne menjenek és az kik üres ládával is fölmenvén, ne bocsáttassanak föl. A mellett miért mind itten Kassán, mint Gönczön kihirdetnie kellett, hogy az alföldiek tovább Kassánál ne merészeljenek menni. S hogy az egri görögöket· is megtiltotta volna, hogy föl ne menjenek. Ε vádakra nemes Kassa városa válaszul adta, először is ünnepélyesen protestálván, hogy jogtalanul vádolták volna be a várost azzal, hogy a baraszlaiaknak írt volna, hogy Eperjesre ne menjenek be. A mentegetőzést meghallgatván, admoneálta a várost a juratus, hogy a marhával Eperjesre menő kereskedőket ne háborgassák, legfőképen a kik marha nélkül akarnak fölmenni.2 1 Kassa v. titk. ltára Dep. No. 86. » 1694 január 26. Kassa város jkönyvc. 40*