Századok – 1916

Értekezések - GÁRDONYI ALBERT: Buda város közigazgatása és közgazdasági viszonyai a XVII. század végén - 585

646 GÁRDONYI ALBERT. -dozásaik ellenére azonban csupán annyit sikerült elérniök, hogy Hirsclil Veithon és Nattl Jakabon kívül más zsidó nem teleped­hetett meg állandóan. A közelmúltban telepedtek meg Budán Oppenheimer képviselői s Oppenheimer és Wertheimer hadsereg­szállítók most azon fáradoznak, hogy mások számára is meg­telepedési engedélyt eszközöljenek ki. Hivatkoznak a polgárság becsületes munkájára s nagy áldozatkészségére, a mivel szem­ben a zsidók könnyen szerzik a pénzt, áldozatokat nem hoznak, s lakóhelyüket gyakran változtatják, tehát megbízhatatlanok. Ismételten hangoztatják a vallásos szempontot, hogy az új tele­pesek hitéletét meg kell óvni minden veszedelemtől.1 Politikai szempontból is veszedelmesnek tartják a zsidóságot, mert a törökökkel összeköttetéseket tartanak fenn s a kereszténység iránti gyűlöletük mindenre képessé teszi őket. Kollonics Lipót közbenjárásával végre 1699 augusztus 20-ikán sikerül olyan végzést kieszközölniök az uralkodótól, mely a zsidók további letelepedését betiltja s e rendeletet az udvari kamara 1700 augusztus 16-ikán hajtja végre a már meg­telepedett Hirschl Veith és Nattl Jakab meghagyásával. Ε köz­ben a kormányzóság 1700 május 19-ikén értesíti a tanácsot, hogy 1697 február 25-ikén Bacheracher Farkas és Mayer Sámuel boltnyitási engedélyt kaptak a kamarától s a nevezett Bache­racher Farkas élni akar a kapott engedélylyel. Az újabb vesze­delem ellenében a tanács 1700 június 16-ikán a kormányzóság­hoz fordult orvoslásért, illetőleg a fenti végzés végrehajtását sürgeti. Ε beadványból megtudjuk, hogy Bacheracher Farkas a Hirschl Veith leányát vette el feleségül s Wertheimer szolgála­tában hadseregszállítással foglalkozott, minek jutalmául letele­pedési engedélyt kapott. Felpanaszolja a tanács, hogy minden zsidó Budán akar letelepedni, más városba nem mennek, minek következtében Buda polgársága tönkremegy.2 A kormányzóság nem tud segíteni a polgárok baján s 1700 június 22-ikén kelt végzésével az udvari kamarához utasítja őket panaszaikkal. 1700 szeptember 16-ikán a tanács újabb kísérletet tesz a zsidók elűzésére s a kormányzóságnál bevádolja őket, hogy megszorult szőlősgazdáknak előlegeket adnak termésükre s a bor akóját 5—6 forint helyett féláron veszik meg. Mint Oppen­heimer és Wertheimer megbízottai jönnek Budára, de hadsereg-1 Dass dise aus der Fünsterniss des Mahometiscken Irrthumbs kaum gerissene Statt Ofen in Ihrer Widergeburth mit dem Unrath des so vergessenen Judenthumbs maculirt werde. » Wie dan zu dato berciths eine gantze collunie der Juden von Bellgradt undt aus der Türkhey alhier sich einfinde.

Next

/
Oldalképek
Tartalom