Századok – 1916
Történeti irodalom - Hóman Bálint: Magyar pénztörténet 1000–1325. Ism. Domanovszky Sándor 510
513 TÖRTÉNETI IRODALOM. és a 210.46096 gros szepesi márka a kölni kereskedelmi márkából származott. Nagy érdeme szerzőnek, hogy a nálunk előforduló különböző márkasúlyokat rendre vizsgálat alá veszi és megállapítja a magyar font és márkasúlyok változásait a legújabb időkig. Igen jó az e részhez függesztett két táblázat is : a Magyarországban használatos súlymértékekről és az európai márkasúlyokról. Míg az első részben a szerzőnek a legellentétesebb vélemények s egy nagyterjedelmű irodalom chaosán kellett magát átdolgoznia, a második részben egyszerűbb föladat előtt állott. A metrologiai adatok birtokában a munka e jóval nagyobb terjedelmű része már nem ütközött oly nehéz akadályokba. Ez a második rész az Árpádkori magyar pénztörténetnek igen érdekes és világosan megírt monographiája. Szerzőt általában jellemzi anyagának világos, áttekinthető elrendezése. Vérdíjrendszerünkből mutatja ki, hogy a magyar terménypénz itt a byzanczi aranynyal azonosíttatott s a pensa a megmért arany értelmében a byzanczi aranynyal volt egyértelmű. Szent István azután a pénzveréséhez a fontrendszert vette át és II. Henrik regensburgi dénárainak mintájára verette féldénárait, obulusait 0.7685 gr. átlagsúlyban, tehát oly jó minőségben (decima conbustiós finomságban), mint akkor Európában sehol sem, a mi megmagyarázza ennek a pénznek egész Európában való elterjedését. Egy font 900 finomságú ezüstből 510 obulust vertek, de a számításban csak 480-at számítottak egy fontra, a többi pénzverési illeték czímén a kincstár haszna volt és 5.88%-nak felel meg. A pénzromlás azonban csakhamar bekövetkezett. I. Endre a régi pénz egyszerű körülnyírásával szerzett az új kibocsájtások alkalmával a kincstárnak hasznot, a mi rövid idő alatt ennek 5.88%-ról 45.46%-ra való emelkedését eredményezte. Ettől az időtől különben két pénzkibocsájtó hatalom szerepel az országban, amennyiben a herczegek is veretnek pénzt, a Szt. Istvánétól csak alig eltérő régi jó minőségben. És ámbár Béla és Géza, a mikor a trónra kerültek, a nyugati könnyebb pénzláb hatása alatt kénytelenek voltak szintén a könnyebb pénzlábra áttérni, azért Endre és Salamon pénzrontásával szemben mégis azt az irányzatot követik, hogy a pénzük legalább megközelítse Szt. István pénzeinek minőségét, bár ezt csak olyan mértékben sikerült elérniök, hogy míg Szt. István idejében 30 dénárt számítottak egy bízánczi aranyra, I. Béla idejétől 40 dénárjával számították. Bonyolultabban adja elő szerző Szt. László pénzverését Nagyon érdekes, a mit szerző erre a korra vonatkozólag mond, de az eredmény a javítási törekvéseknek és a romlásnak olyan váltakozását adja, a melyet nem tartok plausibilisnek. Szerző t. i. Századok. 1916. VII—VIII. füzet. 33