Századok – 1916

Történeti irodalom - Görgey István: Görgey Arthur ifjúsága és fejlődése a forradalomig. Ism. –ys– 503

504 TÖRTÉNETI IRODALOM. Becsesebbek Görgey István gyermek- és ifjúkori visszaemlékezései, különösen annak a millieunek megfestése szempontjából, a melyből Görgey Artúr kinőtt. Igaz, hogy ezekben igen kevés az, a mi közvetlenül Görgey Artúrra vonatkozik, de öccsének közvetlen és szeretetteljes rajza a családi körről, viszonyokról és bajokról, sok mindenhez megadja a kulcsot, a mi különben nem állana oly tisztán előttünk. Hogy mennyire obiectiv ez a kép, arról a munka kellőleg felvilágosít. Atyai nagyanyjától eltekintve, a ki sok szenvedést zúdított különösen a szerző anyjára, mindenkiről az őszinte ragaszkodás és szeretet gyöngédségével beszél : Artúr bátyja mellett különösen édes atyjáról és Mari néniről, a ki a keményszívű nagyanya halála után ritka tapintattal gyomlálta ki a családi viszálykodás magvait és a gyermeki szeretetet nélkülöző gyermektelen nő finom érzékével kereste az alkalmakat, hogy sokat nélkülözött, elárvult unokaöccsein segítsen. Szívéhez kétségtelenül Artúr bátyja állt legközelebb ; a mikor tehát ő közötte és a család más tagjai közt ellentétek támadnak, rokoni szeretete kínos dilemmában vergődik. Ilyenkor Artúr igazát védi, pl. atyjával szemben az Ármin bátyjuk házassága alkalmával történt összezördüléskor, vagy Mari nénivel szemben a toporczi gazdálkodás kérdésében. Ez utóbbi esetben igen jó lélektani okadatolással magyarázza meg a felmerült és csakhamar ismét elsimult ellentétet, az előbbiben azonban nehezebb helyzetben volt és bevallja, hogy »sokáig tusakodott magában« (120. 1.), hogy az ez ügyre vonatkozó leveleket kiadja-e ? Testvérei közül Ármin állt tőle legtávolabb. A Bécsben megtelepedett Guidóval szemben, a ki még a család nagy anyagi bajai előtt biztos positiót szerzett és családot is alapított, a ki Görgeyék anyagi küzdelmeitől és politikai eszmevilágától is eltávolodott, hideg maradt ; a könnyelmű Árminnal szemben azonban keserűséget érzett. Ez a bátyja épen atyjának legnagyobb gondjai idején hagyta el a katonai pályát, s ámbár adósságai is voltak, csakhamar megházasodott. Könnyelműsége elidegenítette tőle atyját, de ezt az elidegenedést Artúr igazságtalannak találta, bízva Ármin megtérésében. Ebből támadt az összezördülés az apa és a hétévi távollét után rövid szabadságra visszatért Artúr között. A fiatal gárdahadnagy Bécsbe visszatérte után levélben is kifejtette atyjának e kérdésről nézeteit. Kétségtelen, hogy ebben a kérdésben az atyának volt igaza. Ezt egy félév múlva maga Artúr is belátta és »fiúi bűnbánó szívvel« óhajtotta »jóvá tenni. . . súlyos igazságtalanságát, vétkes kíméletlenségét«, a szerző azonban mégis szükségesnek találja, hogy e levelek közlése előtt bátyja álláspontját védje,