Századok – 1916

Értekezések - GYALOKAY JENŐ: Görgey mint hadvezér 444

472 GYALOKAY JENŐ. védelmi bizottmány szavára, de a mikor a Győr alatt vívandó csata tárgyában Kossuthot színvallásra kényszerítette, csakhamar tisztába jött vele, hogy azok, a kik neki parancsolni volnának hivatva, ide-oda tapogatózva intézkednek s a felelősséget balsiker esetében magukra nem vállalják. így hát, már a háború legelső szakában, bizonyossá vált, hogy ha a sarkára áll, mindig az ő akarata fog teljesülni, vagyis hogy a kormány neki parancsolni nem tud. Az a meggyőződés, hogy ő az erősebbik fél, nagyravágyásának is csakhamar utat nyitott. Nem baj, ha a katonában van egy kis nagyra vágy ás, mert ez — alkalomadtán — nagy tettek rugója is lehet, de határozottan veszedelmes akkor, ha minden más fölött uralomra jutva, zabolátlansággal és önzéssel párosúl. A féktelenséget megszokni vajmi könnyű, lemondani róla annál nehezebb. Görgey, miután megtanult a maga lábán járni, a maga fejével gondolkozni, más ember akarata szerint igazodni többé nem akart ; a mit azzal is dokumentált, hogy a kormány kinevezte hadseregparancsnokkal — Dembinszkivel — nyíltan ujjat húzott. Nem való e sorok keretébe annak elbírálása, vájjon Dembinszki mint hadseregparancsnok megállotta-e a helyét ; itt csak arról a tényről kell szólanunk, hogy Kossuth a tiszafüredi sajnálatos és minden katonai fegyelmet csúffá tevő jelenetek után sem merte Görgeyt megzabolázni. Pedig ez lett volna az utolsó alkalom, a mikor a gyorsan alkalmazott orvosság még hatásos lett volna.1 Az engedetlenkedő, egymással czivakodó, majd az egyik, majd a másik fővezérjelölt ellen korteskedő tábornokok typusa ettől az időtől fogva állandósúl a magyar hadseregben ; de állandósúl egyúttal a politizálás is, a melynek magvát Görgey hírhedt váczi kiáltványa már jóval előbb elhintette. A hadvezetés művészete egész embert kíván, a kinek minden gondja, minden törekvése csak egy czélra, az ellenség leküzdésére irányulhat. A hadvezérnek olyan sok tényező-1 Kossuth gyengeségét az állítólagos katonai forradalomtól való félelem sehogyan sem mentheti. Ha a kormány erős, egynehány tábornok és törzstiszt féktelenkedésétől nincs mit tartania. Mert nyilvánvaló, hogy itt is csak ilyesmiről s nem az egész tisztikar lázadásáról lehetett szó. Erdélyben a székelyföldi hadosztály törzstisztjei próbálkoztak ilyen zendüléssel parancsnokuk, Gál Sándor ezredes, ellen. Ámde az öreg Bem, aki az effélét sohasem tűrte, kíméletlenül közbevágott s nagyon hamarosan és alaposan elbánt a bűnösökkel.