Századok – 1916
Történeti irodalom - Molnár Ferencz: Egy haditudósító emlékei. Ism. Hóman Bálint 403
405 TÖRTÉNETI IRODALOM. 400^ tudósításaiban is találkozunk. A háború felébresztette az emberi lelkekben szunnyadó romantikus érzéseket. A romantikától távol, sőt azzal hadilábon álló írók is, a kik képzelt regény- és drámahőseiket a túlzott realitás köntösébe öltöztették, romantikus hősöket találnak huszártisztek és magyar bakák élő alakjában. Molnár Ferencz Farkas kapitánya és Korbuly főhadnagya is díszére válnának Jókai bármely regényének. És hibáztatnunk még sem lehet az írót, mert — ha néha túloz is — igazat ír. Egy példát hozva csak fel, Korbuly főhadnagy hőstettét ezrede három tisztjétől, megbízható és komoly emberektől hallottam épen úgy előadva, csak nem oly művészien, mint a hogy két hónappal később Molnár leírta. Az itt-ott található túlzásokat a nemes lelkesedés és bámulat érzése magyarázzák meg s ezek mit sem vonnak le előadása értékéből. Molnár Ferencz könyve nemcsak művészi szempontból kifogástalan irodalmi mű, hanem értékes forrása a nagy háború egyes episódjai, kedves ezrede — a szegedi 3-ik honvédhuszárezred — s általában a magyar honvédség történetének. Egészen más természetű Berend Miklós hadi önkéntes honvédtörzsorvos harcztéri naplója. Szerzője nem hivatásos szépíró, de az átlagoson messze felülemelkedő írói qualitásokkal bír. Műve emberien és következetesen gondolkozó főre vall. Berend naplóját különös élvezettel olvastam, mint az első, közvetlen szemléleten alapuló, lövészárokban született naplót. Az 1914 szeptember 16-tól 1915 július végéig terjedő időt öleli fel. Néhány, az 5. huszárezred korábbi történetével foglalkozó fejezetet nem számítva, csak azt írj a le, a mit mint a 3. debreczeni népfölkelőezred, majd az 5. honvédhuszárezréd orvosa maga látott vagy közvetlenül az események megtörténte után a résztvevőktől és szemtanúktól hallott. Szerencsésnek mondható helyzetében, mint orvos, eljutott az első harczvonalba s mind a mellett alkalma volt a saját és mások legfrisebb benyomásait rögtön papírra vetni. Legfőbb érdeme, hogy naplójában mesteri rajzát adja a magyar katona s vele a magyar ember lelkének és érzésvilágának. Az öreg, jószívű Guha ezredes népfölkelőinek, a »katonák mintaképe«, a vitéz, víg kedvű és nagytehetségű Hegedűs ezredes honvédhuszárainak harcztéri élményeit olvasva, mintha megelevenednének előttünk a múlt századok vitézei. Berend könyve nem egy ezrednek, nem egy hadosztálynak, hanem a magyar katonának története. Elolvasva, jobban megértjük a régi források elbeszéléseit. Az orosz front mögé bemerészkedő honvédhuszárok Hadik berlini csínyjét idézik emlékünkbe. A limanovai véres huszárroham önkénytelenül is Regino »vérivó« magyarjait juttatja eszünkbe. A lövészárkokban ott évődnek az együgyű Heri-