Századok – 1916
Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Pór Antal emlékezete 337
364 DR. MÁRKI SÁNDOR. döbben, ha — az ellentétek ki élesítése végett —• valamit előlegeznie kell a fejleményekből ; pedig maga is idézi V. Orbán pápa mondását, hogy a múltról valószínűséggel lehet következtetni a jövendőre. Egy-két eset kivételével teljesen olvasójára hagyja az ítélet kimondását ; de ezt könnyűvé teszi az eseményeknek világos elmondásával és összefoglalásával. Inkább kor- mint életrajzot ír. Lajos egyéniségének kialakulása alig látható művében, de együtt van minden, a mi a viszonyok megértéséhez szükséges. A korrajzot világosabbá, de az életrajzot szaggatottabbá teszi, midőn az eseményeket azon országok és vidékek szerint csoportosítja, a melyekkel Lajosnak dolga volt ; de magukkal a helymeghatározásokkal, a földrajzi szempontokkal keveset törődik. Tagadhatatlanúl vannak egyenetlenségei. Példáúl a mint a lovagokról Suchen wirt nyomán mond, azt bármely XIV. századbeli ember életrajzában elmondhatta volna ; ellenben az 1351. évi országgyűlés történetében egy szóval sem említi az ősiségét, a mely pedig épen félezredévig maradt életben. Stílusában még van valami a negyvenes évek keresettségéből, az archaismus mellett a neologismusból s világos mondatszerkesztései mellett a nehézkességből, sőt a pongyolaságból is. Fogyatkozásaitól bizonyára megszabadúl, ha a kritika annak idejében foglalkozik könyveivel ; hiszen hálásan emlegette, mennyit tanult akadémiai pályaműveinek bírálatából ; s mindenkor nagyon távol állott attól az írói gögtől, mely bírót nem ismer maga fölött. Önmagának mily szigorú bírája volt, eléggé kitűnik abból a munkából, a melyet az Anjou-házról Szilágyi Sándor felszólítására írt a Magyar Nemzet Története III. kötetébe. Ugyanazt, a minek nagy részét az imént egy életrajz keretéljen vagy kisebb monographiákban írta meg, most a nemzet történetébe beillesztve, nem az egyéniségek kisebbszerűségéhez, hanem a dicsősége delelőpontján álló nemzet nagyságához alkalmazkodva mondja el. Magyarország ezeréves történetében az Anjouknak ezt a nyolczvan esztendőre terjedő korát találta olyannak, melyben a nemzet életrevalósága, politikai érettsége legjobban kitűnt. Az utolsó Árpádok idejében lehanyatlott, szinte szétdarabolt haza ekkor lett Európa legelső, leghatalmasabb birodalma, mely a jólétnek, a műveltségnek is magas fokára emelkedett. Európában semmi sem történhetett a magyar király tudta nélkül s ellenség sem mert közeledni országa határaihoz. De mindezeknek elmondása közben itt is megőrzi tárgyiasságát, mely tör-