Századok – 1916
Tárcza - Erdélyi László: Nyilt levél a szerkesztőhöz 204
TÁRCZA. 205 ben s adatait az egészszel való összefüggésükben ismerjük. A másik feladat, hogy az egyes adatokat kiszakítva is fel tudjuk használni a történetalkotásra ott és úgy, a hova valók s a hogyan igazán értendők. Mert már igen sokat vétettek egyes korok történetírói azzal, hogy csak sebtiben kikerestek adatokat a kútfőkből és szövegbeli összefüggésükre nem ügyelve, a kútfő egészét nem ismerve, használták föl. Erre sok példát lehetne felhozni még jobbféle történetírók munkáiból is. Ha az ismertetőnek igaza volna, akkor Békefi tanítványainak sok művelődéstörténeti értekezéséről is azt kellene megállapítani, hogy »hibás tárgyválasztás miatt nincs eredménye«, hogy ez mind meddő úgy a forráskritika, mint a leendő művelődéstörténet számára. De a ki ezt állapítaná meg, arról azt kellene mondanunk, hogy nincs tisztában, mit lehet okosan megkívánni negyedéves egyetemi hallgatóktól, kik jcgosan tehetnek doktori szigorlatot. Ök is, a kezdő írók is értékes, maradandó becsű munkát végezhetnek, ha erejükhöz és idejükhöz mért feladatot kapnak, ha feladatuk szükebbkörű s ebben alaposan elmélyedhetnek. Ellenben okvetlenül felületes és értéktelen munkát végez az a negyedéves egyetemi hallgató, a kitől például azt követeinők. hogy az összes eredeti források alapján írja meg önállóan Nagy Lajos korának művelődéstörténelmét. Az ilyen kezdő íróval könnyen úgy járnánk, mint Stolcz Alfonznak »A hiteles helyek és azok jelentősége a középkorban Magyarországon« (Űjvidék, 1912.) czímű doktori értekezésével, melyet a Századok 1912. évfolyam 639—640. lapjának névtelen ismertetője »a kiadott okirattárak adatainak felhasználásával készült alapos tanulmány«-nak mond, s mely a valóságban nem egyéb, mint plágium, mert nagyobb fele Hajniknak »A mag}·, bírósági szervezet és perjog az Árpád- és a vegyesházi királyok alatt« czímű nagy munkájából (Akadémia kiad. 1899) van kiírva, csak kissé összekeverve és eltorzítva, Hajnik elrontott, kikapdozott forrásidézeteivel, a melyek alapján lehetetlen is lett volna Hajnik alapos, érett megállapításaihoz eljutni. Gregorich jól és méltón választotta meg themáját. A legendák után Nagy Lajos királyunknak akadt először életrajzírója János Küküllei esperesben, még pedig egykorú életírója, kinek munkáját (30 oldal) nagyszerűen kibővíti tíz évre vonatkozóan a Dubniczi krónika 25 oldalas betoldása, szintén egykorú írótól. Korábban nincs egyetlen királyunknak sem egykorú történetírója, kinek munkája — lia a Képes Krónikára és Kézaira gondolunk — csak némileg is megközelítő terjedelemben s későbbi átdolgozások, elváltoztatások nélkül maradt volna reánk. Nagy Lajosnak mind-