Századok – 1915
Tárcza - Madzsar Imre: A Gellért-legenda kérdéséhez 572
TÁRCZA. 573 ban tett, a főszöveg érvelésével össze sem függő szövegjavítási kísérletemnek1 az egész okoskodás kiindulópontjául való erőszakos megtételére, a nagy legenda 10. fejezetében fennmaradt Csanád-monda folkloristáink figyelmére méltó lélektani elemzésére,2 a famulus és minister szavaknak 3 vagy a nagy legenda g. fejezete n. s k. sorainak képtelen értelmezésére, a »sanctus« jelző hiányával és előfordultával folytatott játékra stb. egyébbel is válaszolnom, minthogy egyszerűen figyelmeztetem a tárgyhoz értő olvasót e helyekre. Non ragionam di lor, ma guarda e passa ! Minthogy azonban a Gellért-legenda kérdése ismét szóba került, legyen szabad egyúttal búcsút vennem szerzőnktől azon az Szent István-legenda, a Vita S. Salabergae és a Toursi Gergely által írt Szent Márton-életrajz előszavait idézem. 1 Nem tehetek róla, ha Müller semmi áron sem akarja nekem elhinni, hogy a szóbanforgó helyen szövegromlás történt. A velenczei kézirat azonban, melynek szövegét czikkem megírása óta szereztem meg, föltevésemet megerősíti. Ugyané kézirat — mint alkalmilag megjegyzem — egy másik szövegjavításomat (510. 1., 3. jegyz.) szó szerint igazolja. 2 E helyért tulaj donképen hálás lehetnék a szerzőnek. Mikor ahelyett, hogy egyszerűen elismerné az Oroszlánosról szóló történetet olyan etymologikus mondának, aminő a középkori irodalomban ezrével akad, nagy furfanggal magyarázza, mint »emelkedik az oroszlán tanácsadó szerepére« s hogy nem a monda keletkezett a valóság alapján, hanem megfordítva Csanád cselekedeteit befolyásolták előtte ismeretes mondai motívumok : jobb példával nem illustrálhatta volna azt, a mit előző czikkemben »rafnnáltan naiv« okoskodásnak neveztem. 3 Hogy ezek az elnevezések nemcsak szolgát, hanem olykor igen előkelő egyházi vagy világi személyt is jelölhetnek, botorság volna tagadnom. Sőt szívesen szolgálok szerzőnknek különb példákkal, így Fejérből (IX. 7. 643), hol Róbert püspök »minister Wesprimiensis ecclesiae« néven említtetik vagy Szent Columban életrajzából, hol Chagnoald, későbbi püspök, nemcsak többször fordul elő minister névvel, de a 28. fejezetben a mi esetünkhöz egészen hasonló körülmények között szerepel egy párbeszédben. De hiszen a servus szó is magában szolgát jelent, míg servus servorum dei kapcsolatban a római pápa czímzése. Ehhez hasonlóan a Du Cange-nál olvasható minister ecclesiae, altaris stb. kifejezésekből — a milyenekért elég lett volna Müllernek Szent István legendáihoz fordulnia — a mi esetünkre következtetést vonni épen olyan eljárás, mintha valaki az Ür szolgája kifejezésre való hivatkozással akarná bizonyítani, hogy nyelvünkben a szolga egyházi személyt jelent. Egyébként a minister szót pár sorral előbb, a 6. fejezet végén használta a kis legenda szerzője világosan szolga értelemben. Vagy talán azok a ministerék, a kik a hanyag kocsist megkorbácsolták, szintén presbyterek és vir literatusok lehettek ? Végül nem találja furcsának Müller, hogy a nagy legendában magisternek nevezett Valtert a kivonatkészítő épen megfordítva ministernek nevezné ? Annak a középkori betűhöz való ragaszkodásnak, melyet szerzőnk oly sokat emleget, ez igen különös esete volna.
