Századok – 1915

Értekezések - ZAYZON SÁNDOR: Károlyi és a szatmári béke - 34

48 ZAYZON SÁNDOR. szánakozásra nem gerjedtem, mint ezen utamban Pataktól Ungvárig, mely csak másfél napi út volt. Novemberben voltunk már s a földet hó lepte. Számtalan szekerekre akadtunk, melyekben az alsó-magyarországi és vágvidéki nemesek és tisztek népei menekültek az ellenség elöl, férjük hűségét és hozzám való ragaszkodását emlegetvén, könnytelt szemekkel könyörögtek lakásért és élelemért ; félig fagyott gyermekeik sírása hallatszott mindenfelöl a töredezett, elsülyedt, sárba fagyott szekerekről.« Pénz nincsen. A félig felfegyverzett hadsereg, hol eloszlik, hol összegyűl. A háborútól, pestistől, elemi csapásoktól meggyötört lakosság hajlék nélkül kell meneküljön a kegyetlen ellenség elől, mely rémítéssel akarja megtörni a bátorságnak és elszántságnak az utolsó fellobbanását. Rákóczi katonái nagy részben azelőtt harczhoz nem szokott emberek, kiket családjuk gondja is izgat. Lehetetlen, hogy az ily emberekből álló sereg egyöntetűen, halálmegvetéssel küzdjön akkor, midőn tudja, hogy családja végveszélyben van, de midőn ugyanezen időben remény nyílik arra, hogy azt megmentheti a bujdosástól. A béke reménye pedig 1710 végén és 1711 elején megvolt. De bátorságát veszítette a sereg az a része is, melyet családja nem kötött, mely a szó szoros értelmében vett katona volt, félig fegyverezve, rendes ellátás nélkül s maga körül csak a reménytvesztett népet látva. Természetellenesnek látszik, hogy Rákóczi az ungvári útja után is még mindig a háború folytatására gondol és nem arra, hogy békét kössön bármi módon, ép a nép érdekében. Érdekes, hogy mily ellentétesen hatott Károlyira és rá ugyanaz a jelenség. Rákóczit a nyomor még inkább ösztönözte, mert kimondott alapelve az, hogy Magyarország boldog csak akkor lehet, ha teljesen biztosítva vannak jogai. Látja a nyomort, kötelezve érzi magát annak megszüntetésére, de ez szerinte csak jó béke útján érhető el. Mivel ilyet nem remélhetett : elkeseredése még fokozza a küzdelem folytatására irányuló törekvését. Ennek magyarázata az, hogy ő a népet, mint egy egészet, mint országot tekinti, de egy kisebb csoportnak, vagy egyednek érdekei iránt nem tud fogékony lenni. Ez talán neveltetésének eredménye, mely elválasztotta a néptől, a melynek sohase ismerte meg igazán gondolkozásmódját és lelkivilágát. Azt, hogy népe szempontjából a békére csakugyan szükség volt, hogy fegyverrel tovább küzdeni lehetetlen : talán belátta akkor, midőn már hosszas távollét után maga is