Századok – 1915
Melléklet - Hellebrant Árpád: A magyar történeti irodalom 1914-ben 1-76
ao MARCZALI HENRIK. az egészen áttekint, bölcsen határoz és erélyesen, dictator! természetének megfelelően, cselekszik. De József most, kritikára szorítkozik. Kétségtelenül jogos, de meddő eljárás. Azt vágja az elnökök szemébe, hogy a hadseregnek oly fontos élelmezését a véletlennek akarják kiszolgáltatni. Kegyetlenül hozzáteszi, hogy ez a véletlen a nagybirtokosok kegye, melyet pénzzel kell megszerezni. Magyarországot és Erdélyt pusztító ellenség veszi körül és még drágán kelljen megfizetni, hogy a földesurak odaadják feleslegüket, vagy esetleg kissé megszorítsák életük módját. Pedig azoknak jutna nélkülözhetetlen táplálékul, kik őket, családjukat, vagyonukat védik. A jövő évre csakis a hadsereg szükséglete szolgálhat zsinórmértékül. E szükségletnek kétharmada Magyarországból, egyharmada az örökös tartományokból fedezendő, a szénát kivéve. Megadja azt az árat, melyet Zichy kíván, pedig az kétszerese annak az árnak, melyre a termelő számíthatott volna, ha nincs háború. Ezt a kétharmadot, a szénával együtt, ki kell róni Magyarországra, földesurakra és parasztokra, bizonyos kulcs alapján. Ha ez a kulcs meg van állapítva, semminő kifogás nem fogadható el. Akár megvan1 , akár nincs ; akárhol is kelljen vásárolniok, minden megyének, minden földesúrnak szállítania kell a reá eső mennyiséget, hogy az egész biztosítva legyen. A kincstári jegyek (Lieferschein) a régiek maradnak, csakhogy ezeket és a fuvar és forspont teljesítéséről szóló jegyeket az alattvalóktól kétharmad részben el kell fogadni adóba, és a vám-, harminczad-, kamarai és sóhivataloknál. 1789 november i-éig a jegyek nem kamatoznak, de mihelyt a békét megkötötték, teljes értékben elfogadják azokat. »November i-étől fogva megengedem, hogy az uradalmak a szállítandó gabona és zab fejében 3%%-ot kamatozó papirt kapjanak. Mindezekhez nem kell sem országgyűlés, sem megyei congregatio, mert hisz világos dolog a háború és világos minden hazafinak kötelessége. Mihelyt biztosítva lesz a szükséglet, helyreáll a teljes szabadság az elárúsításban, a pálinka- és sörfőzésben, mindaddig, míg azt a közérdek megengedi, azaz, míg a piaczi ár túlságosan magasra nem emelkedik.« Csípős kritika és erős elvi fenntartás mellett, az egész tulaj donkép már engedésre mutat. Különösen a kamatozó papirok kibocsátása az uradalmak részére tekinthető az engedékenység jelének. Mert ha a császár ezt megadja,
