Századok – 1915

Történeti irodalom - Biró Venczel: A római katholikusok helyzete és hitélete Erdélyben a jezsuiták első betelepítése idején 1579–1588. Ism. –k 116

ÉVSZÁZAD 18X4—I9I4. II7 erősek, úgy egyesek, mint a népek között, kik szorosan összetartanak.« Akárcsak valami lelki monoplánon ülne, úgy száll a magasba, majd lecsap a föld színére s éles szemével meglátja szemköre actualis jelenségeit. Valójában beillett igazlátónak. Midőn 1877-ben társulatunk Pozsony városában járt, Ipolyi Arnold a magyar ipari élet történelmi fejlődését összekötötte az iparnak, mint a nemzetlét egyik főkérdésének a jelenével. Előre látja, hogy a jövőben a socialis kérdések nagy sorozata vár megoldásra. Visszafelé keresett, s a jövőbe nézett. Saját szakmájabeli kérdésből indul ki 1878-ban Kassán, a legszebb magyar dóm városában, midőn a magyar műtörténeti emlékek tanulmányát sürgeti. Lángolóan hirdeti : »őrizzük, tartsuk fenn emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek s ezáltal is üresebb legyen a mult, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő«. És a midőn a bosnyák occupatio hatása megérzik az egész országban, Marosvásárhelyt 1878-ban végigvezeti hallgatóit a magyar hadtörténelem vérrel, dicsőséggel és szomorúsággal bőven behintett útján. Biztatja az ifjú magyar nemzedéket, hogy szolgáljon a seregben, mert csak úgy érvényesülhet, ha minél többen vannak a magasabb tisztségekben. Viseljük el — úgymond — a hadkötelezettség terhét. »Mi oktalan és nyomorult házi, családi nevelésünktől kezdve — ezt mondja az avatott paedagogus — az elemi, közép-és főiskola elméleti, cosmopolitikus nevelésen és tanításon át minden úgyszólván ellentéte annak, a mit az általános hadkötelezettségre született népnek nevelése igényel.« Üde, erős edzett nemzedéket kell nevelni ; ráutal a porosz hazafias oktatásra, az olvasókönyvek irányára s belevilágít a kérdés minden részletébe. Ideálja ugyan, hogy »a legjobb ország, melynek kardja legfeljebb a toll, tüzérsége a szó, nem költ más seregre, mint a tanulók és szegények tartására. Addig azonban míg ez megvalósul, az emberiség mindig nagy és folytonos küzdelmek közt fog tovább hullámzani. Csak a gyáva várja tétlenül a végzet szétzúzó kezét. A férfi harczolni kész. De azért mindennapi imafohászunk •: Da nobis pacem«. Három év múlva Pulszky Ferencz, a nagy »európai«, a ki azonban éles eszével a magyar kulturát szolgálta, társulatunk eperjesi gyűlésén már megészleli a haladást az újabb nemzedékben. Érezni kezdjük azt a solidarítást, a melyben a nyugati művelődéssel állunk. Nemzetünk tudja, hogy nem létezhetik teljes elszigeteltségben.