Századok – 1914
Értekezések - SZABÓ DEZSŐ: A pozsonyi béke. 1491 nov. 7. 383
.396 SZABÓ DEZSŐ. közölt listáját nem tarthatjuk teljesnek,1 de mégis azt látjuk, hogy a márczius 7-iki oklevelek kiadói első sorban azok köréből kerülnek ki, 1. a kik az 1490 augusztus végén már meglevő és Corvint is magában foglaló fentemlített szövetkezésnek tagjai voltak, 2. a kik a békét kötötték, vagy azt még az országgyűlés összehívása (1491 nov. 30.) előtt elismerték, a nélkül, hogy az egész békére, vagy annak 11. pontjára esküt tettek volna, 3. a kik az 1491. év második felében vagy az 1492. év elején Ulászlótól adományt kaptak, 4. a kik Miksa által a békében megnevezett, vagy általa bizonyára fontos okból meg nem nevezett, de okmányokkal igazolható Miksa-pártiak voltak. Ezt az állításunkat adatokkal is tudjuk igazolni. Szerepelnek tehát mint az 1492 márczius 7-iki oklevelek kiadói a Corvint is magában foglaló, kétségtelenül Miksát támogató, de nem nyilvános Miksa-párti 1490. aug. 28.-a előtt alakult szövetkezésnek tagjai közül a következők : 2 Corvin, Péter kalocsai érsek, Zsigmond pécsi püspök, Űjlaky, György rácz despota, Bertalan vránai perjel, Héderváry Miklós, Bánfi Miklós és Jakab, Kanizsai László, Rozgonyi István, Ráskai Balázs, Tárnok Péter, Both András, Batthyányi Boldizsár, Bethlen Miklós, Czobor Márton, Bánfi András, tehát 18-an a szövetségre lépő 38 közül ; 2. a pozsonyi béke megkötői : Bakócz, Báthory István, s a békét helyette aláíró testvére Báthory György és Ország László ; rajtuk kivűl a békének előzetes elfogadói ú. m. Oszwald zágrábi, Valentinus váradi, János csanádi, Miklós váczi, István szerémi, Lukács boszniai püspökök Domokos székesfehérvári prépost, Szentgyörgyi János és Péter, Losonczi László, Drágfi Bertalan, Thuróczy György, Dóczy Péter és Pethő Miklós ; 3. azok, a kik Ulászlótól a békekötés körül eső időben adományt nyertek : Frangepán János, Kanizsai Miklós, Rozgonyi István, Drágfi Bertalan, Oszwald zágrábi püspök, Thuróczy György, Kiniszy Pál, Geréb László és Geréb Péter, Szentgyörgyi Péter, Egerváry László, Barlabássv Lénárd s Báthory István3 és végül 4. a Miksa-pártiak : Vitéz János 1 Ismerünk ugyanis olyan Miksa-pártiakat, kik itt nem szerepelnek. Hogy e pont nem is akarta az összeseket felsorolni, azt a névleg felsoroltakat magában foglaló mondatra következő mondat első szavai mutatják : praefati et alii quicunque adhaerentes et confoederati ro. regi hic suis nominibus non designati. 2 Nevüket 1. az Országos levéltár D. L. 37671. sz. oklevelében. 3 Frangepán Jánosnak szóló adomány 1491 jun. 2-ról Orsz. levéltár D. L. 38554, Kanizsainak 1491 okt. 21., u. o. 19757., Rozgonyinak 1492 máj. 30., u. o. 19848., Drágfinak 1491. decz. 13.,