Századok – 1914

Történeti irodalom - Angyal Dávid: Szalay László emlékezete. Ism. –y. –r. 509

512 TÖRTÉNETI IRODALOM. 511 Szalay Angyalban kitűnő méltatóra talált, a ki sok tekintetben lelki rokonságban áll vele. Különös szeretete a szépirodalom iránt fogékonynyá tette őt arra, hogy Szalay ifjúkori, később abbamaradt szépirodalmi kísérleteit, életének és működésének ezt a kevéssé ismert szakát kellően megvilágítsa és Szalay későbbi fejlődésével kapcsolatba hozza. Mint történetíró főkép azokkal a korokkal foglalkozott, a hol Szalay is már önállóbb és eredetibb. Higgadt komolysága, egyszerű, nemes stylusa is szóvirágok és heves költői hevület nélkül, de mégis válogatott szép fordulatokkal, méltó Szalayhoz, a ki soha sem a szónoki pathoszszal vagy virágos nyelvezetével, hanem beszédeinek és Írásainak tartalmával és logikai szépségeivel akarta magának megnyerni hallgatóit és olvasóközönségét. Az értekezés harmadrésze a történetíróval foglalkozik. Szalay 1849 őszén lett történetíróvá. Hazájának szomorú sorsa és a magáé terelték erre az útra. De a történetírói hajlam és képességek meg voltak benne már előbb is. Már 1838/39-ben a külföldön magyar történelmi vonatkozású anyagot gyűjtött, ha nem is magának. Első munkája Kollárról becses történeti milieut adott, a másodikban, melynek czíme Codificatio volt, a codificatio egész történetét áttekintette, a mi akkor még radikális politikai irányzatával bizonyos ellentétben állott. A nagy összeomlás után arra a meggyőződésre jutott, hogy nem foglalkozunk eléggé a múlttal s elszakadva tőle, a mélységbe ugrottunk. Örömmel fogadta tehát a megbízást, hogy megírja Magyarország történetét. Angyal végigkíséri nagy művének, a Magyarország történetének írásában. A mű elején persze, távol idegenben Szalay kiadatlan forrásokat nem használhatott, meg kellett elégednie a kiadottakkal. A nagy munkát azonban nyomon követték, illetőleg későbbi részeivel párhuzamosan jelentek meg apróbb értekezések és forrásközlések is. Nem akarunk azonban a részletekbe bocsájtkozni, nem akarjuk az olvasót fölmenteni attól a kötelezettségtől, helyesebben megfosztani attól az élvezettől, hogy Angyal emlékbeszédét elolvassa. Nem lehet véletlen, hogy az Akadémia, a Kisfaludy-Társaság és a Budapesti Szemle ugyanannak a férfiúnak szavaival rótta le a kegyelet adóját. Mi is első sorban tehát az ő magasröptű fejtegetéseihez fordultunk, a mikor társulatunk tagjaiban Szalay László halálának ötvenedik évfordulója alkalmából még egyszer föl akarjuk kelteni a visszaemlékezésnek mindig fájó, de egyszersmind büszke érzéseit. Száz év előtt született nagyjaink közül ő közelebbről is a miénk volt, főképen a mienk. -y — r.