Századok – 1913

Történeti irodalom - Pintér Jenő: A magyar irodalom története Bessenyei György fellépésétől Kazinczy Ferencz haláláig. Ism. Dr. Torsai Ányos 769

770 történeti. irodalom. czíkkek stb. sem kerülték el figyelmét (pl. I. 46., 61., 106. 1.) és bizonyítja mindenütt a jelesebb írók értékelésével foglalkozó s tartalmilag ismertetett munkák felsorolása. (Pl. Csokonainak 19 méltatóját idézi.) A források ily lelkiismeretes felhasználása után természetes, hogy tudásunkat sok-sok új adattal bővíti, egyes irodalmi tényeket új világításba helyez, sőt eddig nyílt kérdésekre is megadja a végleges választ. Ily czikkek pl. a nyomdászat és a censura, a könyvkereskedés, a pesti, bécsi s erdélyi újságok és folyóiratok története (I. 13—36.), Berzeviezy Gergely latin kéziratainak ismertetése (I. 61 -63.), az irodalomtörténeti adatgyűjtők összeállítása (I. 73.). Mikor e hatvan éves korszak philosophusait s aesthetikusait ismerteti (1. 84—86.), szinte csodálkozva kérdezzük : hát ily sokan voltak ? Bessenyeinek protestáns ügyvivősége is új világításban áll előttünk Zoványi munkájának eredményei után. (I. 114.) Fekete János gróf munkásságát is szinte túlzott jelentőségűnek tünteti fel (I. 147— 149.) s egyáltalában kutató szeme előtt nem marad homályban a legkisebb író sem, a ki az irodalom ügyét valamely szempontból értékes munkával előbbre vitte. íme ennek bizonyságául csak néhány név, a melyek eddig tudásunkból vagy egészen, vagy legalább is részben hiányoztak : Csenkeszfai Poócs András, Szalkay Antal, Gelei József, Szent.ivánvi László, GyőrfEy József, Lukács Miklós (I. 181—185), Tölténvi Szaniszló, Kovacsóczy Mihály, Döme Károly (II. 215—257.). Bizony nem sokat hallottunk eddig a Göcseji Helikonról s a Horváth Ádám poetriáiról sem (II. 270.), pedig valóban érdemes e munkás korszaknak minden napszámosával is megismerkedni. Szentjóbi Szabó eddig mellőzött drámájának egy egész oldalt szánt, Kölcsey úttörő novelláit három lapon át tárgyalja stb. Meg kell említenünk Pintér könyvének egyik fontos újítását az írók csoportosításában. Az irodalmi irányok tárgyalásában az eddig megszokott egyeztetők irányát teljesen kiküszöböli, nem ismeri külön a debreczeni iskolát sem, hanem a sokféle skatulázás elkerülésével egységesebbé teszi a felosztást azzal, hogy az eddig egveztetőknek, debreczenieknek ismert írókat, eszméik, forrásaik, példaképeik kimutatása után, a négy nagyobb irány egyikébe sorozza. így pl. az egyeztetők közül Ráday Gedeon, Verseghy, Bacsányi, Szentjóbi Szabó, Dayka a németes írók között, a debreczeniek közül Földi szintén ott, Fazekas a magyaros írók között foglal helyet. Űgy szintén megszűnt az önállóak (Kisfaludy Sándor, Csokonai, Kármán) elnevezés is. Még Kisfaludy Károly romanticismusát sem hangsúlyozza a szokott módon, helyette így határozza meg költői irányát : »A németes iskola vele jutott el legközelebb a nemzeti irányú magyar költészethez«. Ez egyszerűsítés bizonyára sokunknak eszében megfordult már, de majd Pintér példája kell ahhoz, hogy függetleníteni tudjuk magunkat a tekintélyek súlyától.