Századok – 1913

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - 783

történeti irodalom. 7 TI A Magyar Könyvesház cz. rovat Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárának II. kötetéhez közli adalékúl 14 régi magyar könyv czímét. (Magyar Könyvszemle 3.) Gulyás Pál. Ráth György hagyatékából a pesti könyvkötő-czéh szabályait közli 1746-ból. (Magyar Könyvszemle 3.) Gulyás Pál, meleghangú nekrológot ír id. Szinnyei Józsefről. (Magyar Könyvszemle 3.) A Szakirodalom rovata sok elismeréssel ismerteti Hellebrant Árpád A magyar tört. irodalom 1912-ben cz. művét, mely folyóiratunk ezidei melléklete. (Magyar Könyvszemle 3.) V. Márton Lajos az Archeológiai Értesítőben hosszabb czikksorozatban foglalkozik a magyarországi fibulatipusok fejlődésének megállapításával. (1913. évf. 2—4. fűz.) Hekler Antal hat római bronzemléket ismertet a nemzeti múzeum régiséggyűjteményéből. A legjelentősebbek egy kis császári mellkép és a már régebben ismert Horváth-féle sarukötő Venus. (Arch. Értesítő, 1913. 3. fűz.) Freudenberg Mária »Görög-egyiptomi portrék a budapesti tudomány egyetem egyptologiai gyűjteményében« czímmel czikksorozatot kezd meg, a mely tudtunkkal előmunkálatul szolgál a Beöthy-féle egyptologiai műgyűjtemény Mahler Ede által kiadandó katalógusának megfelelő részéhez. Jelen első czikkében a tárgyra vonatkozó általános irodalommal foglalkozik szerző. (Arch. Értesítő, 1193.3. fűz.) Nagy Géza a 796—896-ig tartott magyarországi karoling uralom néhány emlékét ismerteti. (»A honfoglaláskori temetkezési mód legalább is a XI. század végéig tartott.«) (Arch. Értesítő, 1913. 3. fűz.) Munkácsy Mihály és Nagy Géza megkezdik az orosz szakirodalom értékes ismertetését. Ezúttal a Tolstoj-Kondakow-féle »Orosz műemlékek és régiségek« III. kötetét, a népvándorláskori régiségekről szólót ismertetik, a melyben a Permben és Szibériában található arany lószerszámdiszítményeket taglalják. A pazarlás, a melylyel a nemes érezczel bánnak, csak nomád és félnomád népeknél képzelhető el, a kik nem ismerhetik az arany valódi értékét, Ezen általánosabb körű meghatározás szűkebbre szorul, ha tekintetbe veszszük a tárgyakon gyakran szereplő jak-bika előfordulási körzetét, a melyen túl valamivel messzebb ez az állat már teljesen ismeretlen. Végül legközelebbi meghatározását e stílusnak a tárgyakon itt-ott előforduló egyes nagyobb figurális conceptiók nyújtják, a melyek mintha csak szó szerint volnának Herodotosnak a skythákról adott leírásai után komponálva. Az egyik ilyen jelenet pl. szó szerint emlékeztet, azon helyére, »a hol — Nagy Géza így ír — a délnyugoti Szibériában, a thyssagetáktól keletre s massagetáktól északra tanyázó és minden valószínűség szerint a magyarság ősi törzsét képező jyrkákról« szól. (V. ö. ehhez most legújabban Ellis Minns nagy művét : Scythians t 50*