Századok – 1913
Történeti irodalom - Új könyvek - Sándor Imre: Czímerlevelek. II. füz. 65
TÁRCZA. 65 jeszkedik a véleménynyilvánítási szabadság történetére is. Az első állami czenzurai rendelkezés 1524. márcz. 9-én kelt és Nagyszeben városához van intézve. Az egész országra vonatkozó első czenzurai rendelkezésről szólva, melyről Hanuy a Katholikus Szemle 1900. évf.-ban fölteszi, hogy az szintén márcz. 9-én kelt és csekély különbséggel azonos a szebeniekhez küldött rendelettel, megállapítja, hogy annak kelte nem márcz. 9., hanem julius vége. Részletesen leírja a könyvelkobzások lefolyását. Külön tárgyalja a magyarországi : főleg katholikus irányú és erdélyi : főleg protest, befolyás alatt álló czenzura intézkedéseit. A Régi M. Kvtr adatai alapján a Magyares Erdélyországban működő nyomdák számát, az eddigi megállapítását kijavítva, 24—25-re teszi. Felsorolja a XVI. sz.-ban indexre került magyar szerzők munkáit, úgyszintén megemlékezik azokról az intézkedésekről is, a melyek a protestánsokat a XIII. Gergely által eszközölt naptárreform elfogadására rákényszerítették. Perényi József : Jánosi Gusztáv veszprémi nagyprépost (1841—1911). Veszprém, 1912. — A nagy szeretettel megírt életrajz nemcsak a költői lelkületű jeles műfordítóról, hanem a ról a milieuről és korról is érdekes képet ad, amelyben e renaissance-főpap élte harmonikus életét. Jánosi a veszprémmegyei múzeum egyesület elnöke volt s áldozatkészen támogatta ez egyesületnek főleg balácza-pusztai ásatásait ; évről-évre ismételt olaszföldi utazásaiban főképen ezért kereste-kutatta az antik emlékeket, s boldog volt, ha kedves Baláczájával öszszehasonlítható régiségekre, mozaikokra akadt. Emlékét híven és igazán örökíti meg Perényi könyve. — A munkát Hornig Károly veszprémi püspök adta ki. Podea János : »Monografia comunei Säcädate.« Nagyszeben, 1912. — A szebenmegyei egyetlen régi magyar község, Szakadát múltját és jelenjét írja le. Könyvében annyi valótlanság van, hogy a szakadáti magyarság nevében András János lelkész czáfolatot adott ki ellene. (»Válasz.« Nagyszeben, 1912.) A válasz megállapítja : hogy a község irattárában levő összes okmányokon a (legrégibb 1326. évből) »Szakadáth < név szerepel ; hogy a legrégibb (1746. év) anyakönyv már 44 magyar családot mutat ki ; az egyház birtokában levő Öreg Gradualét már 1650-ben használták. Az 51 ismert községi bíró közül 36 magyar volt, s csak a XVIII-ik században is egyfolytában 92 évig magyar bírája volt. A magyarság ma is a falu közepén lakik, a mi mindig őslakosságra mutat. Nyelvük pedig a századok óta tartó elszigeteltségben külön nyelvjárássá fejlődött. Sándor Imre : Czímerlevdek. II. füzet. 1629—1660. Kolozsvár. 1912. A Kolozsvárt megjelenő »Genealógiai füzetek« érdemes szerkesztője több munkatársa segítségével már évek óta gyűjti első sorban az erdélyi vonatkozású czímerle ve leket s hiteles czímerleírásokat. Fáradozásának értékes gyümölcse az eddig két füzetben szép czímerrajzokkal közzétett 291. cz merleírás, melyeknek csaknem mindegyike erdélyi fejedelmi adomány. Közülök 13 drb Brandenburgi Katalintól való, s így az őarmalisai nem tekinthetők ritkaságnak ; ilyenekül inkább Barcsay Ákos armalísait tarthatjuk. A gyüj-SZÁZADOK. 1913. I. FÜZET. 5
