Századok – 1913
Értekezések - DR. ÁLDÁSY ANTAL: Zsigmond király római császári koronázása - 563
568 DR. ÁLDÁSY ANTAL. nak, a kinek mint subdiaconus a kelyhet, a bort és vizet tartalmazó ampullákat átnyújtotta, mire tekintettel köszvényes voltára, az oltár mellett, közvetlen a vasrácsnál elhelyezett székre ült. A pápa tovább mondta a misét, visszatért helyére és magához véve az Űr testét, megáldoztatta Orsini bíbornokot, valamint a császárt is. Az Agnus Deinél a pápa Orsini bíbornoknak adta az osculum pacist, a ki ismét Zsigmondnak adta tovább, ép így történt az incendálás is. Zsigmond ezután újból feltette fejére a koronát, magára vette a palástot és így várta be a szent mise végét a részére felállított sátorban. A mise végével a pápa pontifikális áldást osztott, majd letette a misemondó ruhákat és magára öltötte a pluvialet. Ez alatt a császár kíséretével "együtt elhagyta a basilikát és a lépcsők alján várt a pápára. A pápa felszállt a reá várakozó öszvérre, melyet a császár zablájánál fogva néhány lépésnyire — mint Poggio mondja, köszvénye miatt — vezetett, mire ő is lóra szállt és a pápával együtt a falak mentén vezető úton az Angyalvár mellett fekvő S. Maria Traspontina-templomig lovagolt. A császár itt kezet csókolt a pápának, mire a pápa visszatért palotájába, míg a császár kíséretével tovább vonult. Jobbról-balról a soldanus, a pápai rendőrkapitány és a Mancini-család egy tagja kisérték.1 Az Angyalvár hidján megállott, leszállt lováról és a szokásos lovaggá ütést végezte. A lovagi rangot ez alkalommal Schlick Gáspár alkanczellár, Brisacher Marquard registrator, Sannawer Miklós, Albrecht osztrák herczeg követe, Zürich város követei : Stiissi Rudolf, Schwendi János és Henrik, Escher Götz, Nürnberg város követei : Haller Erhard és Pál, Rummel Ferencz, Heiden Márton és Beheim Sebald nyerték el.2 Ezután tovább 1 Jnfessura, Diario della eifctà di Roma, Muratori Scriptores rerum Italicarum, III., 2, a 1125. oldalon. V. ö Gregorovius, Geschichte der Stadt Rom, VII., 39. oldal. 2 Nevük összeállítva R. T. A., X., 734. oldal. Rajtuk kivűl, a mint ezt ugyanott olvassuk, még a következők voltak személyesen jelen Zsigmond koronázásán : Thallóczy Matkó, Stock Miklós dr., Sierck Jakab, Klux Härtung lovag, Niklosdorf János, a német lovagrend nagymesterének helyettes prokurátora, azonkívül Frigyes brandenburgi őrgróf és Bamberg város követei, esetleg Indersdorfi Fries Péter, a baseli zsinat kiküldötte. Vilmos bajor herczeg a bajor nemeseket is felszólította testvére, Ernő herczeg útján, hogy jelenjenek meg a koronázáson, de ezek lemondtak a résztvételről, részint az idő rövidsége, részint a költségek miatt. L. Ernő herczeg levelét testvéréhez, Vilmoshoz, 1433 május 23-ról, R. T. A., X., 502. szám. A nürnbergi Heinz Imhofnak 1433 június 29-én Ulmhoz intézett levele szerint a lovaggá ütést ez alkalommal Schlick Gáspár testvére Mátyás is elnyerte. Ugyanő mondja, hogy Zsigmond ez alkalommal nem kevesebb, mint 180 lovagot kreált. L. Gradl, Zur ältesten Geschichte der Schlick. Jahrbuch Adler, 1886. évf., 15. és 16. lapon. András regensburgi presbiter