Századok – 1913

Értekezések - DR. MADZSAR IMRE: Szent Gellért nagyobb legendájáról 502

SZENT GELl/ÉRT NAGYOBB LEGENDÁJÁRÓL. 509 rendesen nem hiányzik, mint általában a legendák hasonló helyein, a könnyezés (»mox perfusus lachrymis«, »in lacrimas prorumpens sic ait«), mint az elérzékenyülés és az ünnepélyes szavak kísérője. Míg itt tehát tudatos kihagyásra gondolhatunk, addig viszont egy más helyen, a mit szintén Pauler éles szeme vett észre, a nagy legenda szerzője kissé gondatlannak mutatkozik, mikor a fejezet vége felé bennhagyta a szövegben az »inquit« szót, melyet pedig az előbb leírt »ait« már fölöslegessé tett.1 Ha ehhez hozzáveszszük, hogy a két szerkesztés más eltérő helyein is logikailag mindig helyesebbnek látszik a nagyobb legenda szerzőjének tulajdonítani a változtatást:2 elegendő okunk van arra a feltevésre, hogy a híres párbeszéd nem egyéb, 1 Endlicher-példányában, mely jelenleg a budapesti egyetemi könyvtár tulajdona, egy széljegyzetben még azt is fölveti Pauler, hogy Valter első feleletének »tempore quo« szavakkal kezdődő része talán szintén »a régibb szerkezethez« tartozik. Valóban az idézett szavak inkább illenek az író, mint Valter szájába. De azt hiszem, úgy értendő e mondat, mint felelet a püspöknek föntebb az »audit strepitum molarium, quod ipse alias non viderat« szavakban a sorok között kifejezett kíváncsiságára. Kapcsolatba hozandó azután a malom technikájáról alább folytatott párbeszéddel. E három hely együttvéve megint egy külön kis interpolatió, illetve közbeszőtt gondolat a kézi malom sajátságos mivoltáról, a mire egy XI. vagy XII. századi legendaírónak aligha jutott volna eszébe kiterjeszkedni. 2 Egyetlen eset látszik kivételnek. Az a hely, a hol a kis legenda Gellért ittmaradását a Szt. István által alkalmazott cselnek és erőszaknak tulajdonítja (c. 2. clam dimissis suis itineris comitibus, hunc solum invitum retinuít, cuslodiamque adhíbuit),' míg a nagy legenda ugyanerről így ír: »rex Gerhardum retinuit apud se, adhibens ei cuslodiam et solacia in palacio sibi eongruenti« (с. 9.). Karácsonyi (i. m. 302., helytelenül, a Surius-féle javított szöveget idézve) a két hely összehasonlításából szellemes következtetést vont a két redactio viszonyára. Kétségtelennek tartja, hogy a kis legenda írója itt félreértette a legenda maior szövegét, főleg a »custodiam« kifejezést. Csakhogy K. következtetése Szabó Károlynak (Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról; az új, 1887-i kiadás van kezemben) itt kétségkívül helytelen fordításán alapúi. (»A király Gellértet magánál tartá, a magáéval szomszéd palotában adván neki szállást és ellátási«. 61. 1.) Sem Szabó K., sem Karácsonyi nem vették észre, hogy az »adhibere« ige sohasem jelenthet annvit. mint »adni valakinek valamit«, hanem mindig megrendelést, meKérdást jelent, mint ahogy maga a nagy legenda bizonyítja más helyen : »duos provecte «tatis adhibens homines, in ministerio ad vigilanduin« (c. 13.). De azt hiszem, helytelen a custodiam, solacia és eongruenti szavak fordítása is. Az utóbbit először Batthányi Ignácz értette félre (S. Gerardi scripta et acta 316.) egy hibás Eestus-magyarázatból (congruens a gruibus) kiindulva. E szó hozzá illőt, megfelelőt, összeillőt jelent, sohasem »szomszédos«-at, a mit maga a nagy legenda is más szóval fejez ki (c. 19. : in contigua ecclesia S. Joannis В.). Mindezzel nem akarom azt mondani, hogy magam teljesen biztos fordítást tudok nyújtani a nagy legenda e homályos helyéről.