Századok – 1913
Tárcza - Jutalomtételei; A Magy. Tud. Akadémia történeti – 473
TÁRCZA. 473 óta állandó — tagja, lelkesedéssel csatlakozott az elnök szavaihoz és azt is elhatározta, hogv az üdvözlő szavakat egész terjedelmükben jegyzőkönyvbe iktatja. Nem akarunk tehát itt ismétlésbe esni és csak azt említjük meg, hogy a küldöttség, a melyet a választmány a herczeg üdvözlésére kiküldött, eljárt tisztében és május 25-én Csánki Dezső ügyvezető alelnök lendületes beszéde kíséretében átadta az ünnepeltnek a társulat díszes üdvözlő oklevelét. Odescalchi herczeg, könnyekig meghatva, mondott köszönetet s válaszában utalt azokra a mély érzelmi kapcsokra, melyek társulatunkhoz fűzik. Beszéde végén annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a Magyar Történelmi Társulat magasan fölvirágozzék. A M. TÜD. AKADÉMIA JUTALMAZÁSAI. A M. Tud. Akadémia nagygyűlése Bezerédj István élet- és jellemrajzának megírásával — á pályázat meddő maradván — Bodnár István szekszárdi főszerkesztőt és dr. Gárdonyi Albert székesfővárosi levéltárnokot bízta meg. — A hadtörténelmi bizottság pályadíját (Az állandó hadsereg története I. Lipót korától Mária Terézia haláláig) Tiszaujhelyi Újhelyi Pétéi vezérkarhoz beosztott százados nyerte el. — A Sztrokay-díjat, a mely báró Eötvös József »A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása« czímű művében foglalt állam- és történetbölcsészeti rendszer feltüntetésére és méltatására volt kitűzve, a nagygyűlés az osztály javaslatára dr. Bihari Károly áll. siketnéma-intézeti tanárnak ítélte oda. — A Történelmi Bizottság javaslatára a Flór-alap kamatait Komáromy András lev. tagnak szavazták meg vármegyei levéltárakban végzett tanulmányainak folytatására, a Rökk Szilárd-alapítvány ez évi 1000 koronáját pedig a Gombos Albin szerkesztésében megjelenő »Középkori krónikasok« XV. kötetének (Freisingi Ottó : Gesta Friderici) segélyezésére fordították. A M. TUD. AKADÉMIA TÖRTÉNETI JUTALOMTÉTELEL 1. AM. Tud. Akadémia 1896. okt. 5-én tartott összes ülésén elhatározta, hogy bármikor fog is gr. Széchenyi Istvánunk az ő nevéhez és működéséhez méltó életrajza akár kéziratban, akár kinyomtatva benyujtatni, ennek szerzője 8000 K. jutalomban fog részesülni. A kéziratban benyújtott munka kiadását az Akadémia készséggel elvállalja. 2. Kívántatik a magyar ötvösművészet története a XIX. század elejéig. megfelelő számú képanyaggal. Jutalma Ipolyi Arnold alapítványából 2000 K. Határnap : 1914 szept. 30. A jutalmat csak absolut becsű munka nyerheti el. A megjutalmazott mű egy évig a szerző tulajdona ; ha egy év alatt ki nem adja, a tulajdonjog az Akadémiára száll. 3. Kívántatik a magyar kritika története. Jutalma Halmos Izor adományából 1000 K. Határnap: 1914 szept. 30. A jutalom, mely meg nem osztható, csak önálló becsű műnek ítéltetik oda.