Századok – 1913
Értekezések - DR. TAKÁCS SÁNDOR: A kalauzok és kémek a török világban - 400
416 TAKÁTS SÁNDOR. A felmentő háborúban a császári hadaknak állandóan a pribékek és a ráczok szolgáltak kémekül. Még a ráczok deszpotája : Brankovics György is kémkedéssel foglalkozott. Ö maga irja 1692-ben, hogy a magyar rebellisek minden törekvését elárulta. Az erdélyieknek Magyarországba való betörését megakadályozta. Az 1683. évben a török terveit s készülődését idejében megirta, s Csáky Lászlót konstantinápolyi börtönéből megszabadította.1 Magyar kémjelentés a nagy felmentő hadjárat idejéből •csak igen kevés maradt ránk. Batthyány Ádám generális levelezése között azonban akad egy-kettő. Babócsay Ferencz veszprémi kapitány irja például neki 1683-ban, hogy Fej érvárra kémeket küldött. A budai basát — irja — két más basával és a fejérvári szandsák béggel együtt megfojtották (»azt kit nagyságod maga is látott«). A fej érváriak mi reánk agyarkodnak, »kire nézve mi boszuságunkban huszonhatnak (töröknek) fejőket feltétettük az fentőben.» 2 Az 1687. évben történt Finkensteini Fink budai hadnagynak nagy port fölvert esete. A nevezett hadnagy vidám életet folytatott Budán a török rableányokkal. Állítólag ezek vették őt rá, hogy Budát a török kezére játsza. Egy rácz kémmel leveleket küldött ez ügyben a törököknek. A kémet azonban a mieink elfogták s harisnyájában megtalálták a törökök válaszát. Erre Fink hadnagyot a rácz kémmel együtt kínra vetették. S bár mindakettőt hosszú kínzással ölték meg, egyikük sem vallott semmit sem.3 Ismeretes dolog, hogy a használható kémeknek ostrom és megszállás idején különösen nagy jelentőségük volt. A megszállottaknak állapotáról ugyanis csakis a kibocsátott emberek adhattak hírt ; vigaszt és biztatást csakis ezek hozhattak kívülről. Ezért nálunk úgy a XVI., mint a XVII. században egyetlen megszállás sem mult el anélkül, hogy egy-két merész legényt le ne bocsátottak volna a várfalakról. Veszedelmes, életbejáró vállalkozás volt ez ! De ha sikerült, a bennszorultakon segítve "volt. A megszállott várból lebocsátott embereknek a jó kém minden tulajdonságával birniok kellett ; máskülönben elfogják és kivégezik őt az ostromlók. Török ruhába, kápába és fegyverbe kellett öltözniök s törökül jól beszélniök, hogy gyanú nélkül átverhessék magukat a török táboron. Ez még valahogy csak sikerült nekik, de már a szerzett hírekkel és levelekkel a várba visszajutni nagyon nehéz feladat volt. Ezernyi ügyesség, ravasz-1 U. o. 14687. fasc. 1692. Brankovics György despota folyamodása. 2 Körmendi ltr. Missiles, 1683 szept. 24. 3 Lásd az esetet bővebben a Hadtörténeti Közi.