Századok – 1913

Értekezések - DR. TAKÁCS SÁNDOR: A kalauzok és kémek a török világban - 265

A KALAUZOK ÉS A KÉMEK A TÖRÖK VILÁGBAN. — ELSŐ KÖZLEMÉNY. — I. A kalauzok. A hódoltság korában félelmes földnek hítták hazánkat. S az is volt. Török és magyar csaták száguldoztak szerteszét. Szabad legények, martalóczok állták az utakat s lesték a költözőhelyeket (réveket) és az átkelő gázlókat. Útonállók, haramiák, kóborlók vadászgattak az úton-járókra, s mint az éhfarkasok üvöltve csaptak a szegényekre. Ember lett légyen, a ki a zsákmányra éhes emberek szemét elkerülni tudta ! S vájjon kinek kerekedett kedve ilyen viszonyok között az utazásra? Ki mert nekiindulni a nagy bizonytalanságnak? Aztán az embereken kívül még más baj is akadt. Istentelen rossz utaink voltak. Keréktörés nélkül még a szomszéd faluba sem juthatott az ember. S ha messzebbre ment, útközben tiz-tizenöt kereket is kellett váltania !1 S ki tudná megmondani, hányszor kellett a vizén gázolnia, a sártengeren általutat keresnie ? Tudnunk kell, hogy a hódoltság korában nálunk ezernyi malomgát, zsalló, szegye s más efféle akadék akadályozta a folyóvizeinket szabad folyásukban. A kinek csikászó rétre, halászó vízre vagy hajtóerőre volt szüksége, csak megnyitotta a folyó medrét. Hogy a felhasznált és a fölös víz merre folyik, kinek tesz kárt, azzal senki sem törődött. Minden várunkat, kastélyunkat, palánkunkat s vigyázó házunkat ví árok vette körül. A vizet természete en a folyók medréből vezették oda. S mi lett mind ennek a természetes eredménye? Folyóvizeink elzátonyosodtak, elsekélyesedtek. Aztán hóvíz idején, olvadáskor és nagyobb 1 Az útnak nagyságát a szerint számították, hogy hány KEREKET KEL-lett útközben váltani.