Századok – 1913

Értekezések - DR. FEJÉRPATAKY LÁSZLÓ: Elnöki megnyitóbeszéd 241

ELNÖKI MEGNYITÓBESZÉD-245 van szüksége. Egy-egy kötet megjelente legyen esemény a történettudomány terén, mint a hogy eseményszámba megy, ha a Monumenta Germaniae sorozatából egy újabb kötet lát napvilágot. Történelmi forrásaink felkutatásában és közzétételében egy téren sem fejtettünk ki oly buzgó munkásságot, mint az oklevelek publicatiója köiűl. Más elbírálás alá tartozik azután, megfelelnek-e ezek a kiadványok, vagy azoknak nagy része, teljességben és minőségben, tudományos igényeinknek, még ha meglehetősen alászállítjuk is azokat ? Mindenesetre örvendetes, hogy van már korszak, melynek okleveles kincsét, mondhatni, nyolc tizedrészében ismerjük, a hol jóval több a kiadott, mint ismeretlen oklevél s ez történelmünknek még mindig egyik legérdekesebb, de sok vonatkozásában teljesen még ma sem ismert korszaka, az Árpádok kora. Ezrekre megy a XVIII. század óta történelmi feldolgozott munkákban, általános és specialis oklevélgyűjteményekben közzétett Árpád-kori okleveleink száma, és ha kritikai szemmel nézünk végig a szövegek hosszú sorozatán, arra a szomorú tapasztalatra jutunk, hogy a közlések nagyrésze hasznavehetetlen. Legfontosabb okleveleink sok darabját régi rossz, hibákkal, kihagyásokkal teljes közlésekből ismerjük ; egy-egy oklevél négyszer-ötször is közzé van téve egy ugyanazon kiadványban nemcsak különböző évszámok, hanem más-más kiállító neve alatt is ; a régibb szövegközlésekben alig van tulajdonnév, mely eredeti formájához híven volna visszaadva. Ha egy oklevél adatait valamely tudományos czélra fel akarja valaki használni, elébb külön tanulmányokat kell végeznie, megbizliató adattal áll-e szemben, nem vonta-e már valaki kétségbe a darab hitelességét s megnyughatik-e annak ítéletében? Ha valakinek Árpádkori oklevél jut a kezébe, nagy fáradságába kerül megállapítani, hogy tömérdek oklevélkiadásunk valamelyike nem tette-e azt már közzé, mert nincs oly könyv, a melyhez bizalommal fordulhat, a mely megmondja, ki és hol közli annak szövegét, ki előtt volt már ismeretes az oklevél és lehet-e azt történelmi bizonyítéknak elfogadni ? Mennyivel jobb a német történetíró helyzete. Ha középkori uralkodói oklevéllel van dolga, elsősorban a Böhmer által még a mult század harminczas éveiben alapított s később Stumpf, Ficker és mások által egyre tökéletesebben folytatott regestaművekhez, e nagy oklevélrepertoriumokhoz fordul és mindenre, az oklevél kiadásaira, irodalmára és kritikájára felvilágo:sítást kap. A kinek pápai bullával akad tennivalója, Jaffé és Pothast művét s ezek újabb átdolgozását veszi kezébe. A magyar történetíró azonban, ha Árpád-kori oklevéllel van dolga, tanácstalanúl áll. E téren legelső, legsürgősebb teendő egy okleveles repertóriumról való gondoskodás ; nem egyszerű oklevélkivona-