Századok – 1912

Tárcza - Történetirodalmi szemle - 806

TÁRCZA. 807 ban az önkényuralom eszméivel telve el már csirájában heves és reális gyűlöletet érzett minden szabadabb mozgolódás iránt. így a magyarországi beavatkozás már eleve el volt határozva, >>Bizonynyal nem avatkoznám be — írja a czár Paskevicsnek, — ha nem látnám Bem és más gonosztevők személyében .... nemcsak Ausztriának ellenfeleit, hanem minden rend, az általános biztonság ellenségeit, a gonoszság megtestesülését szóval olyanokat, a kiket a saját nyugalmunk érdekében ki kell irtani.« Ezután az orosz emlékiratok felhasználásával igen érdekesen jellemzi a hódítók lelki állapotát. Az orosz politika, hogy a katonaság előtt némileg igazolja a hadjáratot, a magyarországi szlávok elnyomását hozta fel okul. Azonban közlegény és tisztikar egyaránt tisztában voltak azzal, hogy csak egy felsőbb akaratnak engedelmeskednek. A történeti igazság kedvéért meg kell jegyezni — írja a szerző —, hogy a szláv hazafiság egyáltalán nem szerepelt a katonaság lelki állapotában s midőn Görgey a körülmények kényszerítő erejének engedve letette a fegyvert, mindnyájan tisztában voltak, hogy csak Ausztriának tettek szolgálatot. Az emlékiratok szinte úgy emlékeznek meg a fegyverletétel utáni viszonyról orosz és magyar közt, mint amilyen a szövetségesek s barátok között szokott lenni. Ezt lélektanilag a katonaság fentebbi gondolkodásmódjával, az osztrákok embertelenségével, a magyar foglyokkal való személyes érintkezéssel s az általános emberi részvéttel magyarázza. — A szabad eszmékkel való közvetlen érintkezés az orosz reakcziós politikára mindig veszedelmet jelentett. Ezek a tiszti emlékiratok pedig valóban oly meleg és részvétteljes hangon szólnak a meghódított ellenfélről, hogy szinte megértjük Miklós czár félelmét, midőn Paskevicsnek azt írta, hogy rögtön vonja ki seregét Magyarország határai közül, «a forradalomnak ebből a tűzfészkéből«. Domanovszky Sáridor, Árpád-kori tört. kútfőink fáradhatatlan búvárlója, alapos tanulmány keretében foglalkozik azon kapcsolatokkal, a melyek a Kézai Simon munkáját összefűzik a vele rokon krónikákkal. (Ungarische Bundschau, 1912. I. sz.) Fóti Ixijos a Gog és Magog körül szövődő monda elterjedésével, történelmi és földrajzi értékével foglalkozik azzal kapcsolatban, hogy hogyan jutott hozzá Béla király névtelen jegyzője. (Ungarische Rundschau, 1912. 1П. sz.) Gálos Rezsó részletesen kimutatja, hogy Jókai Cserei Mihály Históriájának mely részeit használta fel »Erdély aranykora« cz. regényében. (Erd. Múzeum, 1912. 239—43.) Gombos Albin Péter magyar király trónraléptének és bukásának körülményeit vizsgálja a kútfők és az általános viszonyokból levonható következtetések alapján. (Ungarische Rundschau, 1912. II. sz.). Heilborn Ernő a Deutsche Rundschau 1911. évi áprilisi számában (271. 1.) Novalis-Reliquien czímen a romantikus német költőnek egy pár eddig ismeretlen levelét közli. Ezek közül az egyik érdekesen jellemzi Charpentier Júliát, Hardenberg későbbi jegyesét és báró Podmaniczky Károly