Századok – 1912

Történeti irodalom - Friedreich István: A Széchényi-monographia kérdéséhez 713

69 2 történeti irodalom. cselekedetnek, mint Szabó, mert hiszen lépten-nyomon gyakorolták. S csudálom a genealogus Szabó kívánságát, hogy mi állítsuk neki össze az ősöket hamisító grófok és bárók jegyzékét, mert a, ki a régebbi genealógiai irodalomba épen csak bele tekintett is, a kinek például Nagy Iván családtörténeti munkája csak egyszer volt a kezében, annak nagyon jól kell tudnia, hogy ez a csúfondároskodásból kívánt névsor majdnem azonos lesz a mágnások névsorával. Alig van régebbi grófi vagy bárói család, a melynek családfáján ne szerepelt volna, ha nem is mindig római vagy bibliai, de legalább is Szent István vagy az Árpádok korában vitézkedő ős. A különbség ezen régi családfakészítés és a mai Szabó László-féle családtörténetírás között csak annyi, hogy azokat a régi családfákat pénzért hazudozó gézengúz humanisták és hízelkedő udvari káplánok csak úgy találomra gyártották, ma pedig tudós genealogusok oklevelekkel felfegyverkezve s a nemzeti történet érdekeit hangoztatva fognak a családok három-négyszáz esztendővel való megöregítéséhez. S ne mondja Szabó, hogy azok a régi genealógiák nem az urak, hanem a hízelgő írók lelkiismeretét terhelik, mert az alkalom teszi a tolvajt, s a czikornyásan kieszelt ős-mesék sohasem azért készültek, mivel az így előkelőbbé tett utódok haragudtak az effélékért. A rendi világ a családok régiségében azok jobb, nemesebb, előkelőbb voltának legerősebb bizonyítékát látta, Isten csudája s az emberi természettel ellenkező jelenség volna tehát, ha a hatalomra felkapott és gazdag emberek nem igyekeztek volna per fas et nefas ősöket szerezni. Szabó kívánságának tehát, hogy állítsuk össze az ősöket hamisító mágnáscsaládok névsorát, ezen okokból nehéz volna eleget tenni, mert akkor e füzetben ezen az összeállításon kivűl bajosan kapna más czikk is helyet, mutatónak idézhetek néhány esetet. Nagy Iván családtörténeti munkájában a .Be&efc-családnál (I. 256.) szóról szóra ezt olvasom : »Ott, hol a történelem hiteles adatai megszakadnak, rendesen— úgy nemzeteknél, mint egyes családoknál — a mese világa kezdődik. Régi nemzedékrend szerkesztőink nem elégedvén meg a történeti valóság netovábbjával, hogy minél távolabbról, az ősidőkből szakadatlanul szőhessék családfáikat, okadatlan névkapcsolások hosszú során Róma, Hellas, Babylon vagy épen a Paradicsomból származtatták ki a törzsatyát. A Bebek-családnak is akadt ilyen genealogusa, ki Ádámtól ízről ízre egy sereg római vezéren át a római birodalomból vezeti be hazánkba a családot. (Hevenesi MSS. G. G. torn. XXVIII.)« Ugyancsak Nagy Iván írja a Serényi családról, hogy >>a XVII. században talált a család íróra — mintha csak a XX. századról volná szó ! — ki származási fáját valami Temnevitus ; armata vagy lengyel férfiúig vitte fel, ki 965 körül keresztelkedvén meg, kapta volna a Serenus nevet.« (X. 157.) Az Almássy-család egyik ősét egy kéziratban maradt genealógiai munka már Salamon király kor,11 an szerepelteti s azután is minden nagyobb háborúba állít egy-egy Almássyt, a mi az újabb kutatások világánál mind mesének bizonyúl (Nagy Iván I. 18., 19.), s Nagy Gyula a Sztáray-család oklevelét publikáló klasszikus kiadványában még olyan jónevü történetírót is kénytelen családtörténeti ha-