Századok – 1912

Történeti irodalom - Gyárfás Tihamér: A brassói ötvösség története. Ism. –yr. 688

•történeti irodalom. 689 nuárius 24-én kelt oklevélben olvashatók, 11 pontba foglalva. Érdekes az első pont kikötése : »dass man niemanden in die obgemelte Zech Goldschmiedwerks auff soll nehmen, Er sei denn ehrlich von rechter Christlicher Geburt, von frommen ehrbaren Eltern, die da aus deutscher Zungen sein, (wenn man sonst keinen Unger in die Zech auffnimmt) gebohren« etc. A derék czéhbeliek tehát ragaszkodnak ahhoz, hogy német anyanyelvű szülők gyermekei tanúihassák meg mesterségüket, sőt az utolsó, 1656 május 17-ikén kelt czéhszabály 5. pontja is (19. lap) fentartja ezt a kikötést. A czéhnek Brassó város történetével összefolyó történeténél érdekesebb és becsesebb része Gyárfás könyvének a III. és IV. rész, a brassai ötvösművekről és az ötvösművek jegyeiről (194— 326. lap). 44 kelyhet, 23 kupát, 39 serleget, 16 tálat, 6 ostyatartó szelenczét, 2 artoforiumot, 2 ciboriumot, 11 képkeretet, 2 keresztelő-medenczét, aztán ezüst díszöveket, mellboglárokat, kösöntyűket, könyvtáblákat, kereszteket, fegyvereket, koronákat (Izabella királyné Brassóban készült koronáját vele temették el 1559-ben), lámpákat, füstölőket, kanalakat, stb. vizsgált meg és írt le Gyárfás, különös figyelmet fordítva a mesterjegyekre, a melyekből 115-öt ír, illetőleg rajzol le, meghatározva lehetőleg a mesterjegyet használó mester nevét és korát is. Mint a brassai ötvösök műveiről, itt szól Gyárfás a brassai pénzverésről is (Báthori Zsigmond, Weiss Mihály, Barcsai Ákos, Apafi Mihály brassai érmei) ; érdekes, hogy a Barcsai-ezüsttallérokon rajta van a pénzverő Thomas Trepches mesterjegye. A mesterjegyek jelentőségének megállapítása természetesen csak a mesterek neveinek ismerete alapján lehetséges. A czéh meglevő mesterkönyve 1614-től 1862-ig 248 mester nevét őrizte meg ; Gyárfás fáradhatatlan buzgalommal 387 mester nevét gyűjtötte össze, 1397-től kezdve, a brassai adókönyvek, a czéh más iratai és más források felhasználásával. A mesterek névsora egyúttal arról is tanúságot tesz, hogy a czéh elég híven megőrizte a német nyelvhez és származáshoz való ragaszkodását : kerek 600 év alatt csak öt olyan mesternevet találunk, a melyek viselői magyarok lehettek (Árangyas Mihály 1534, Zilahi Korpás János 1540, Betay Márton 1636, Brassai Mihály 1816 és Erdélyi Elek 1817), bár a fenmaradt és leírt ötvösmüvek közt akárhány magyar rendelésre készült. Igaz, hogy a szintén sokat rendelő görög keleti egyháznak egy embere se lett soha ötvösmester Brassóban. E kiragadott apró adatok méltán keltették Gyárfás könyve egyik ismertetőjében (Religio 1912, 447. lap) azt a gondolatot, hogy a czéhck egykori magyar királyi kiváltságai bizony sehogy