Századok – 1912

Történeti irodalom - Bártfai Szabó László: Észrevételek Horváth Sándor bírálatára 531

történeti irodalom. 541 nehézségeket nem szépítem, megoldásuk elől nem térek ki, mint az ismertetésre önként vállalkozó bíráló, s nem is tagadom, ha a megfejtés nem elégít ki teljesen. Olyanféle leszármazási táblát, a melyben minden nemzedék fel és lefelé oklevelekkel igazolható, nem a Széchényi családnál kell keresni, a melynek levéltárában egyetlen hasonló tartalmú okirat sincsen. Ha efféle túlzó követelést állítunk fel, bármelyik család történetébe beleköthetünk. Annyi kétségtelen, hogy az a nemzetség, a melyhez a középkori Gyürkyek, Széchényiek és Péteriek tartoztak, a XIV. század első felében nagy rázkódtatáson ment át ; az egybegyűlt oklevelek között feltűnően sok a közös származást igazolni törekvő. De éppen ezeknek köszönhetjük azt is, hogy a három család különválása is tisztán áll előttünk. Már most ha a bíráló fennakad azon, hogy ugyanazon személyt Gyürkynek, Széchényinek és Péterinek nevezik az oklevelek : ezzel csak azt bizonyítja, hogy nincs tiszta fogalma a munkában tárgyaltakról. Ilyenféle következtetéseire pedig : »semmivel sem bizonyítható miszerint Pál a Mihály fia, megdőlt szerzőnek az az állítása és következtetése : hogy a gr. Széchényiek a Zách-nemzetség tagjai lennének« — a fentebbiek után, úgy hiszem, nem is lehet mit válaszolnom. Hiszen hogy az 1262-ben Gyürkinél említett Mihály nemzetsége ismeretlen, magam is elismertem. Hogy kinek van igaza, talán még sem azon fordul meg, hogy fel tudjuk-e mutatni Széchényi Györgytől kezdve minden ős keresztlevelét, a melyben a »de genere Zach« benne van, a mi kétségtelenül a legbiztosabban eltüntetné az ú. n. holt pontokat. Azért, mert egy-két esetben nincsen oklevél az apáról fiúra való származás bizonyítására : hogy tekintheti a bíráló az egész kérdést megdöntöttnek ? Hogyan teheti fel, hogy a munkában összegyűjtött bizonyító anyagot a történettudomány művelői, — az övéhez hasonló felületességgel fogják tanulmányozni ? A bíráló, úgy vélem, feltétlenül hasznosabb munkát végzett volna, ha e holt pontok többször ismétlődő emlegetése helyett — jobban utána néz a hibáúl felrótt adatoknak. Mert abban igaza van, hogy az oklevéltár megbízhatósága tükre a közlő gondosságának. A mennyire tehettem, gondot is fordítottam a műben kiadott oklevelek közlésére, a miről a függeléken végigvonuló következetesség és az oklevelek szövegének többszörös átvizsgálása tesznek tanúságot. Hogy itt-ott egy-egy sajtóhiba belecsúszott a szövegbe, részben annak tudandó be, hogy a korrigálást vidéken végeztem, részint pedig annak, hogy bizony a javítás után is kiesett a géppel szedett szövegből több betii, a mit űgy találomra pótoltak. De hogy lényeges, az oklevél értelmét zavaró hibára nem talált Horváth Sándor apróiékes megfigyelése se, az ismertetéshez csatolt lajstromból észrevehető. A sajtóhibákra, a következetességből alkalmazott írásmód (premys, obsequys stb.) ellen felhozottakra nem is