Századok – 1912

Értekezések - KRAJNYÁK EDVARD: Egy cseh történeti folyóirat - II. és befejező közlemény 362

egy cseh történeti folyóir at. 375 oldalát képezik, mert mindenütt feltétlen hitelt ad nekik, ott is, a hol ellenfelekről van szó, a mikor tehát az idegen állam követe mégis csak kombinációkra van utalva. Még rosszabb, hogy Wertheimer akkor is megszólaltatja a porosz követeket, mikor közelebbi és tisztább tanúságok egész sora áll rendelkezésre. A könyv értéke tehát leginkább új források közlésében áll, melyek nagyban gazdagítják az 1866. évi hadjárat utáni külpolitikára s az 1871. évi eseményekre vonatkozó tudásunkat. Cseh történetíró szempontjából ez a mű az osztrák-magyar kiegyezés egész lefolyásának ecsetelésével mindenesetre igen alkalmas könyv, a melynek kétségkívül van politikai fontossága. Mikor Hoch Andrássy élete első szakaszát 1857. évi hazatértéig megrajzolta, csodálkozását fejezi ki azon, hogy úgyszólván semmit sem tudunk lelki életéből. Az előadó vázolja a magyarországi ötvenes évi közállapotokat, azután a hatvanas évek elején tett kiegyezési kísérleteket, különösen azokat, a melyekben Deákkal már Andrássy is kivette részét. Midőn Hoch Andrássy -nak a königgrätzi csatát követő szereplését ecseteli, nem mulasztja el kiemelni a boldogult Erzsébet királyné kiváló közreműködését s Andrássynak az osztrák federalistikus törekvésekkel szemben elfoglalt ellenséges magatartását kiemelni. Andrássyt mint mínísterelnököt így jellemzi : »Az ő ékesszólásának egyrészt a külföldi helyzetre, másrészt a szlávokra, azután ismét a magyarországi közhangulatra való utalásával sikerült minden, a mit akart, s ez az volt : hogy a magyarokat nemcsak a belügyekben, hanem a monarchia külügyi politikájában is döntő tényezővé kell tenni. Kétszer győzött nagy dolgokban : visszatartotta az udvart a porosz-franczia összeütközésbe való beavatkozástól s meghiúsította a cseh kiegyezést.« Az utóbbira nézve így nyilatkozik : »Mikor a lajtáninneni ügyekről volt szó, (a magyarok) minden helyzetben korlátlan jogot formáltak maguk számára, hogy közösen döntsenek. Ez hatalmi kérdés volt, s minthogy ez nekik sikerült, hát utóvégre is megtehették. Azonban nem szabad, hogy ennek takargatása egy történetíró czélja legyen. Továbbá egészen természetes, hogy Andrássy életírója értékes adatait tőle-veszi. Azonban Andrássy mint politikus uralkodója előtt más érdekek mögé bújhatott, nagyíthatott, rágalmazhatott stb. s ezt egy történetírónak már csak magyaráznia szabad, ha nem akar irányzatos lenni. Wertheimer azonban irányzatos. Mindig kész nézettel lép fel, nála a tendentía nem a műből fejlődik, hanem kívülről kerül bele. Andrássynak majdnem minden sikerült, a mit akart. Wertheimer úgy ítélhetett, hogy így volt az mindig a legjobb, de bajos nélkülözni a megfontolásait, a melyeken át