Századok – 1912

Kisebb közlemények - Téglás Gábor: Egy téved adat kiküszöbölése Dáczia történetéből 128

130 kisebb közlemények. 130 Ily módon a Szentmihályfalván is tévesnek bizonyult LEG • VI • HIS bélyegének törlését várhatjuk vala a Corpus III. recticfia­toraitól. Minthogy azonban a CIL • III Supplementumának Illyricum czímű kötetében 1891-ben Domaszewski Alfréd, a kötet szerkesztője 8069 szám alatt tovább is érvényben hagyta a hibás bélyeget, 1894 nyarán, a mikor Ugrón János, Udvarhelymegye monographiájának érdekében az én véleményemet is jónak látta kikérni, kötelességem­nek ismerém a helyszinére ellátogatva, az ügyállást végérvényes döntéshez segíteni. A Müller által még szabadonállónak talált és Orbán idejében már az unitárius templom falába került oltárpárt a templom renová­lása közben a torony aljára helyezék s érthetetlen okból vastag mészréteggel vonták be, úgy hogy néhai Solymossy Endre tanár­társam segítségével alig kaphattuk azt meg. A mészburkolat lekopog­tatása után ismét felszínre hozott két oltárból a CIL III 946 alá foglalt s a torony alatt balra álló példányt észleletünk szerint pár betű hiján helyesen másolta volt le Müller. A leglényegesebb eltérés az, hogy a kezdő sorban D • О • M áll I • О • M helyett. A 4-ik sor számjelzése teljesebb s az ötödik sor kezdetén EQ áll,1 a mint azt már Mommsen 2 kiegészítette. Ennél sokkal szerencsétlenebbül másolódott le a második oltár, sőt tíz évvel utóbb, a mikor Torma Károly arról egy teljesebb máso­latot kapott, a helyi viszonyokkal való tájékozatlansága követ­keztében azt az új torony harmadik leletéül iktattatá be a CIL • III 6257 száma alá. A két szöveget egybevetve, legkevésbbé sem csodálkozhatunk ezen a tévedésen, mert hisz a Müller Frigyestől eredő első másolat hét sorosnak jelzi a 8 sort számító oltárt s a hét sort is annyira téves és hézagos szövegezéssel adta, hogy Torma teljesen új oltárnak vehette a hozzájuttatott másolatból terjedel­mesebb szövegűnek tetsző oltárkövet.3 A tévedés lehetőségét a párhuzamos bemutatás legjobban érthetővé teszi. 1 Téglás Gábor, A Limes daeicus két Küküllő és Olt közötti részlete. Archaeol. Közlemények XIX. köt. 37. 1. 3. szám alatt közöltem : EQ - DOM . RoM V • S • L . M D . О • M С . IVL . IVLIA NVS PRAEP CoH IIII HISP D(eo) o(ptimo) m(aximo) C. Jut(ius) Julia­nus praeffectus) coh(ortis) IIII Hisp(anae) eq(uitatae) Dom(o) Rom(ae) v(otum) s(oluit) l(ibens) m(erito). 2 CILIII. 946. 5. sorában : Eq. DOM • RoM. 3 Téglás G. A Limes daeicus két Küküllő és Olt közötti részlete. Arch. közi. XIX. 37. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom