Századok – 1912

Értekezések - THOMAŠIVSKYJ ISTVÁN: Adatok II. Rákóczi Ferencz és kora történetéhez. - I. közl. 113

120 dr. thomasivskyj istván, útasítást kapott még Hasslingen tábornok is, ez Strattmannhoz küldötte gr. Auersperg alezredest és Brandt kapitányt, az előbbi volt úgy látszik az a királyi biztos, a ki Bercsényivel együtt utazott.1 Melyik helyen történt a merénylet ? Rákóczi önéletrajzában az van, hogy ez akkor történt, dum Petricovia urbe excessissent. A magyar forradalmak történelme homályosan szól róla : en arri­vant dans les bois de Petricow. A Bonac-féle változat Rawa közsé­get emlífi s ezzel megegyezik Brykernek egyik elbeszélése is (a másik általánosságban beszél), a mely szerint ez a dolog Warszawá­tól 12 mérföldnyire történt. Hogy ez nem Piotrkówon túl volt, erről meggyőz bennünket maga a távolság is : őszi időben lehe­tetlen két nap alatt az idáig való eljutás. Továbbá annak a köz­ségnek neve, a hová Bercsényi elmenekült — Studenna — nyilván Piotrków ellen szól. Ez csakis a Rawa melletti Studzianek lehet, és nem Tuszyn, a hogy Thaly magyarázza.2 Tuszynból lehetetlen egy nap alatt Warszawába jutni.3 Mindebből tehát az következik, hogy a merénylet Rawa mellett történt. Szerzőnk ugyancsak szükségtelenül megismételte Thalynak azt a poétikus elbeszélé­sét, hogy a mikor Rákóczi Kraków-ból Warszawába ment, Cze­stochowa közelében dragonyos csapattal találkozott.4 Ennek semmiféle alapja sincsen. Rákóczinak Lengyelországban való tartózkodása. — Márki prof. a fejedelemnek Warszawába való érkezését 1701 november 24-re teszi,5 mindazonáltal a fejedelem önéletrajzának megfelelő helyé­ből következtetve úgy gondolom, hogy Warszawában november hó 25-ike előtt már néhány napot töltött, vagyis ide vagy 21-ikén, vagy 22-ikén érkezett meg, minthogy Krakówból november 15-én indult el.6 Lou'iczban a kardinálisnál való tartózkodása után a két ma­gyar menekült a deczember hónapot Mçcinski palatínusnak várá­ban töltötte Minskben. Márki prof. téved, a mikor ezt a helyet egészen Litvániában keresi, »mely a Berezinába ömlő Szviszlocs-1 Mindezeket a tőlem közlött adatokat a bécsi Kriegsarchiv jegyző­könyveiből írtam ki s idézett munkám 91-ik lapján közöltem. 2 II. 404. 3 Du-Héron franczia követ a merényletről már november 17-én olyan toldásokkal emlékezik meg, a melyek arra engednek következtetni, hogy Bercsényi XI/16-án tért vissza, a mi azt jelenti, hogy a merénylet XI/15-én történt és nem 16-án, mint Thaly akarná. (II. 400.) Márki prof. itt téve­désben van, a mikor azt írja, hogy Bercsényi csak XI/20-án beszélt Warsza­wában Du-Héron-nal (I. 210.). 4 I. 200. Thaly II. 411. 5 I. 210. 6 Önéletrajz 130—131.

Next

/
Oldalképek
Tartalom