Századok – 1911

Tárcza - Gábor Gyula: Nordau és a történetírás. - I. 66

TÁRCZA. 67 hetlenül lesújtott a metaphysika tudományára, mint most Nordau a történettudományra, azt hihette az emberiség kicsiny hitű része, hogy a metaphysika egyszersmindenkorra megszűnt élni. Es a, metaphysika ma is él, kiheverte a nehéz csapást. Hogy napjainkban nem valami kedvelt tudomány, az igaz, de ennek oka nem Kant támadása, hanem az a modern korszellem, mely boldogulását kizárólag a gyakorlati értékű tudományok cultusában keresi. A tér és idő problémáival nem lehet vasutakat építeni, de azért az emberiség sohasem fog megszűnni a transcendens jelenségeket és okaikat kutatni, még akkor sem, lia kutatásai oda fogják vehetni, hogy a véges emberi elme ezeket a jelenségeket és okaikat felfogni képtelen. "Nordau sem végezte ki a történetírást. A történettudomány gyökere oly régi, mint maga az emberiség és élni fog addig, míg emberi élet lesz a földtekén. Ha kezdetei nem is »tudomány« jellegűek, ha az emberiség őskorában egyedül a traditio képezhette is eszközét, ez nem változtat a lényegen, hogy t. i. »létezett« és pedig az ember azon képessége folyományaként, hogy a vele és körülötte történteket felfogni és azokra későbben is visszaemlékezni tudott. A visszaemlékező ember azon ténye pedig, hogy emlékeit másokkal közli, vagy, ha úgy tetszik, azokat másoknak »elmeséli«, már a későbbi történetírás csiráit zárja magába. Évezredek kellettek hozzá, hogy a történetírás a tudomány magaslatára emelkedjék, melyről azt most Nordau ledönteni igyekszik. Fejlődése a leglassúbb valamennyi tudományok között. A contemplativ bölcselkedés már Aristotelessel magas tudományos színvonalra emelkedik, míg a történetíró még évszázadokkal későbben is naivul szavaltatja el a maga hőseivel azokat a pompás rhetorikai remekeket, a melyeket a történetíró maga tákolt össze az íróasztalán. És még további sok század lefolyása után, napjainkban, a legkomolyabb angol történetíró, Henry Thomas Buckle (History of civilisation in England) nem habozott kijelenteni, hogy a történetbölcselet ma még »gyermekkorát« éli, hogy a történetbúvár messze mögötte áll a természetbúvárnak, hogy r m történelem az emberi gondolkodásnak minden magasabb irányaira, nézve még oly szánalmas tökéletlenségben leledzik s oly zavaros és anarchikus jelenséget mutat, a minőt csupán olyan tudománytárgynál várhatunk, melynek törvényei még ismeretlenek, sőt a melynek még alapjai sincsenek megvetve.« Ámde az elfogulatlan szemlélő tudja, azt, hogy bár hosszú küzdelem után, de végre a történettudomány is megtalálta tökéletesedésének helyes irányát. Bizonyára észre fogja venni azt, hogy ez líj irány nem tartja többé az olyan történeti munkát tökéletesnek, mely a nemzetekről nem tud egyebet., mint azt, hogy csatáztak, megint csatáztak és — újra csatáztak. Az új iránynak hódoló historikust az érdekli, hogy mit ettek, mivel kereskedtek, 5*