Századok – 1911

Történeti irodalom - Lukinich Imre: Bethlen István támadása 1636-ban. Ism. Pethő Sándor 63

TÖRTÉNETI IRODALOM. látja. Ezt a transsylvanisniust a szerző körülbelül úgy fogja fel. mint a német vagy olasz területi szakadozottságban Piémont vagy Poroszország történeti kialakulását. A mi benne politikum, az pedig a szerző szerint nem más, mint Érdél}' Monroe-elve : az, hogy Erdély az erdélyi magyarságé, a mely elv ott teljesen a rendi érdekek szolgálatában állott s az erdélyi alkotmány értelmében az erdélyi magyar vármegyei nemességre vonatkozott. A magyarság összetartózósága a három országrészben nem politikai, hanem legfölebb közművelődési és ethnikai rugókon alapult, mert vámpolitika és gazdaság terén már szintén teljes kifejlődést nyert Erdély önállása. Az erdélyi közvélemény Magyarországot is idegen államnak tekintette, noha erre nézve alig lehet Cserei korlátolt, vénasszonyos és gyűlölködő Írását perdöntő documentum gyanánt elfogadni. Sőt a Bethlen István-féle oppositio egész lefolyása a szerzőnek e tekintetben talán kissé túlzottan kiélezett transsylvanistikus elmélete ellen szól. A mellett, hogy az öreg frondeur, a levitézlett fejedelem, egész mozgolódásában az erdélyi törvényekben is gyökerező ellenállási jogra hivatkozott (1638 : VIII. t.-czikk), politikai összeköttetéseit az anyaországban kereste és Esterházy nádor pártfogására vagy csöndes beleegyezésére elég sűrűen és érthetőleg utalt. I. Rákóczi György viszont a világos fejű Pázmány előtt tárta fel, hogy a porta Bethlen törekvéseinek támogatásával tulajdonképpen hatalmi körének kiterjesztésére gondol. így történhetett csak, hogy Bethlen István és Rákóczi házi perpatvara az anyaország politikáját intéző egyéniségei közt is kelletlen, szilaj és szenvedelmes vitákat váltott ki (Pázmány és Esterházy közt). Az egész, önmagában jelentéktelennek indult Bethlen-epizód csak így dagadhatott meg olyan politikai ügygyé, mely egy pillanatra föllebbentette a fátyolt, a mely a keleteurópai hatalmak csoportosulását a hosszú békeidő alatt eltakarta. Rákóczit és Pázmányt egyformán dicséret illeti, hogy a kis provinciális tüzet, melv kanapé-összeszólalkozás, személyes dolgok fordulataiból gyuladt. ki, hamarosan és erélyesen lokalizálták. Az egész mozgalom különben jelentéktelen és ideáltalan emberek dolga volt, magasabb, nemesebb czél nélkül. Történeti jelentősége azonban éppen nem a transsylvanismus eszméjének felbukkanásában, hanem abban van, hogy a török hódoltság basáinak pökhendiségét megalázta, s mintegy Rákóczi fejedelemségre való rátermettségének teherpróbája volt. Kitűnt, hogy az új feledelemnek van akarata, saját politikai gondolata •és czélja, a melynek érvényt tud szerezni. Meghallgatta Pázmány tanácsát, hogy a »fösvénységnek hagyjon békét, gyűjtsön számot-