Századok – 1911

Tárcza - Vegyes közlések - 560

560 TÁRCZA. egyházmegyék védőszentjeit képviselik, melyeknek főpapjai az illető vármegyének örökös főispáni tisztét viselték. Ezután a városi és köz­ségi pecséteket védőszentjeik szerint állította össze, majd egyházi művészettörténetünk sürgős feladatának mondta ki egy külön ma­gyar keresztény ikonographia megalkotását, mely összes hazai mű­emlékeink ikonographiai anyagát rendszeresen feldolgozná. Végűi a pecséteken előforduló többi vallásos jelvényeket s jelképeket ismer­tetvén, kimondotta, hogy a heraldikai symbolismus főforrását szin­tén a keresztény ikonographiában kell keresnünk. A nagyterjedelmű pecsétanyagon s a megfelelő külföldi analógiák értékesítésén alapuló becses tanulmány, a Szent István Társulat irodalmi és tudományos szakosztályának felolvasásai között, külön füzetben fog napvilá­got látni. VEGYES KÖZLÉSEK. F VAJDA ÖDÖN, a zirczi, pilisi, pásztói és szentgotthárdi egyesí­tett apátságok apátja és a magyarországi cziszterczi rend feje f. é. július hó 9-én elhunyt. Történetíró nem volt ; de mint a történelem tanára Székesfehérvárott, a szabadságbarczot követő gyászos kor­szakban, hazafias előadásaival nagy szolgálatot tett ; mint zirczi apát pedig hazai történetírásunknak lelkes támogatója volt. Gondja volt rá, hogy dr. Békefi Rémig tagtársunk nagyszabású munkája, melyből az első kötet (A pilisi apátság története 1184—1541.) már Vajda apátsága előtt megjelent (1891), további köteteiben is nap­világot lásson. így jelent meg 1892-ben » A pilisi apátság története 1541—1814«, 1894-ben *A czikádori apátság története«, 1898-ban »A pásztói apátság története 1190—1702«, 1902-ben »A pásztói apátság története 1702—1814«. Jó magyar lelke nemes büszkeséggel járult, hizája ezeréves fennállásának ünnepléséhez a dr. Békefi Rémig által szerkesztett cziszterczi rendi Emlékkönyv kiadásával (1896), mely­ben cziszterczi rendtagok rendjök magyarországi munkálkodását írták meg. így dr. Békefi Rémig : A cziszterczi rend történetét Magyarországon 1142—1896 ; Kassuba Domokos : Az egri gymna­sium történetét ; dr. Werner Adolf : A székesfehérvári gymnasium történetét ; Inczédy Dénes : A pécsi gymnasium történetét ; Szenczy Győző : A bajai főgymnasium történetét ; dr. Piszter Imre : A magyar­országi cziszterczi rendtagok kiképzését ; Szabó Otmár : A magyar­országi írókat és műveiket ; Lővárdi Alajos : A magyarországi czisz­tercziek működését a lelkészkedés terén. Ugyancsak Vajda Ödön áldozatkészségét hirdeti dr. Piszter Imre : >>Szent Bernát élete és művei« czímű két kötetes gyönyörű munkája, mely a cziszterczi rend fennállásának nyolczszázados évfordulójára készült s tartal­mával, módszerével, feldolgozásával és belső értékével a legelső-

Next

/
Oldalképek
Tartalom