Századok – 1911
Történeti irodalom - Szabó Dezső: Válasz Szekfű Gyula bírálatára 553
TÁECZA. 557 részére egy-egy szoba és a vizsgák tartására szükséges terem ; a harmadik emeleten pedig három allevéltárnok és a gyakornokok hivatalos helyiségei. A főbejárattal szemben a félemeleten elhelyezett kutatók terme 12 méter hosszú és 7 méter széles, felülvilágítással bír és az északi szél ellen kellőleg védve van. A levéltári anyag befogadására szolgáló raktárakat a főépület két oldalán, az előcsarnokból és a felvonókról közvetetlen hozzáférhetőséggel rendezte el a tervező művész. A raktárak 12 emeletesek, de az emeletek magassága csak oly nagy, hogy minden polcz létra nélkül könnyen elérhető legyen. A raktáraknak ily nagy magassággal való építése megokolt elsősorban azáltal, hogy a nagy levéltári anyag így aránylag kis alapterületű épületben helyezhető el, másfelől pedig nem kell az iratok megkeresésénél sok száz méter hosszú útakat tenni, mint ez a nagyobb külföldi könyvtáraknál előfordul. A liften való járásnál alig tesz különbséget, hogy az első vagy tizedik emeletre megyünk-e fel. A raktáraknak teljesen tűzbiztos fölépítése kedvéért az összes belső oszlopok és minden második födém vasbetétes betonból vannak tervezve, mert csak ez a szerkezet nyújt e tekintetben teljes biztosságot. A födelek is vasbetétes betonból készülnek, úgy azonban, hogy a külső födélsíkok még cserépfedést kapnak, a mi a tartósság és elszigetelés szempontjából kívánatos. Az irattári állványok és a közbenső födémek váza kovácsolt vasból készülnének. Különállóan egyemeletes épület csatlakozik a tulaj donképen i levéltári épülethez s abban a főigazgató lakása, valamint a szolgalakások találnak majd elhelyezést. A tervező mester azonkívül, hogy az épület belső tartalmát az épület külsején is művészileg hozza kifejezésre, a román stílusnak szabadon azon formáit használta fel, melyek Arpádházi királyaink uralkodásának ideje alatt létesültek, azonban csak oly mértékben, a mint az egy modern feladat építőművészi megoldásánál lehetséges és kívánatos. Az épületek homlokzatán mindenütt valódi (tehát nem gipszből vagy más anyagból utánzott) anyagot alkalmaz a tervező. És pedig a főhomlokzaton kőburkolatot, a mellékhomlokzatokon jobb minőségű (szárazon sajtolt) sima és tagozott téglaburkolatot. A faragott kőhomlokzatnál a sima kőlapokat sóskúti, a tagozott kődarabokat és lábazati lemezeket haraszti kemény mészkőből tervezi. E futólagos vázlatból is kitűnik, hogy ha az Országos Levéltár palotája e tervezet szerint — melynek részletei a viszonyok követelte változásokat bizonyára megengedik majd—-felépül, nemcsak középületeink száma fog szaporodni egy nagyszerű monumentális alkotással, hanem történelmünk legféltettebb kincstára is valahára méltó és biztos elhelyezésre talál. A tervező mester Peez Samu neve