Századok – 1911
Történeti irodalom - Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz. Ism. Gombos Albin 538
TÖRTÉNETI IRODALOM. 547 kuruczokba. Azonban lidérczfénynek bizonyul minden : a hadi szerencse megfordulása is, a külföldi Ígérgetések is. A pestis s a vele járó »bódulás« csak siettették az elgyengült küzdelem befejeződését. A mikor a nobilis gondolkozású labancz, Pálfiy veszi át a császári hadak fővezérletét, azonnal utat nyit Rákóczinak s a főbbeknek, hogy magánérdekeiket a legteljesebben érvényesíthessék. S ekkor bontakozik ki a fejedelem alakja igazi, nemzetmentő nagyságában. Mindenről lemondott, hogy mint élő tiltakozás minden jogfeladással szemben hosszú időn át bizonyos félelemben tartsa az uralkodóházat. S mivel abban a tudatban vagyok, hogy az egész szabadságharcznak ide esik a súlypontja, talán nem lett volna fölösleges kitérés ezt a mozzanatot szélesebb alapon kidomborítani, akár a mellékes apróságok elhagyása árán is, a mennyiben a megszabott terjedelem szolgált volna akadályúl. Magam is úgy érzem ugyan, hogy Thaly Kálmán az ő nemes munkálkodásával ismét oly közel hozta hozzánk a Rákóczi-kort, úgy felfrissítette a kurucz idők elhalványuló színpompáját, hogy a történetíró olyformán érzi magát, mintha helyenként elevenbe kellene vágnia. így aztán ezúttal is tisztázatlanul marad az a kérdés, hogy a dicsőséges emlékű fejedelem mennyiben cselekszik tervszerűen s mennyiben viteti magát a diplomatia csalóka reménye által akkor, a mikor az udvar kéz alatt felkínált békéjének elvetése által a nemzet alkotmányos életének megmentőjévé lesz. Az az egy ugyanis kétségtelen, hogy a szatmári békéből a végeredményben úgyszólván semmi sem állandósult volna s a dynastia nem törekedett volna minden lehető módon megbékéltetni a hivatalos magyar nemzetet, ha nem kell Rákóczitól félnie, a ki évtizedeken át Damokles kardjaként lebegett feje fölött. Törökországban a nemesen gondolkodó fejedelem is őszintén megvallja, hogy a király immáron jól bánik a magyarokkal. Előtte sincs már más akadálya a kibékülésnek, csupán az erdélyi fejedelemség puszta czíme. Ha így fogjuk fel a dolgokat, akkor Károlyi békekötő szerepe is más megbírálás alá esik. Tetteiből látjuk, hogy mindvégig a maga feje után járó s hadvezéri kiválóságokkal nem díszeskedő ember volt. A született hadvezér-Görgey mögött tehát messze elmarad. De kicsi volt mint államférfiú is. Az ő egyéniségének megítélésére nézve ugyanis fölötte fontos az a körülmény, hogy már márczius 14-én teljes készséggel letette a hűségesküt, »akkor, a mikor még (a saját emlékirata szerint) nagyon csekély vagy semmi remény se mutatkozott a békesség megkötésére«. De ha nem is tudok a Károlyi cselekedeteiben érdemeket felfedezni, viszont azt is elismerem, hogy joggal gáncsolni sem 35*
