Századok – 1911

Történeti irodalom - Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz. Ism. Gombos Albin 538

542 TÖRTÉNETI IRODALOM. 542 Rákóczi kiszabadulásának körülményeit még mindig mm láthatjuk világosan. Az előtérben ott van ugyan a felesége, de ebben az asszonyban egy szemernyi sincs a Zrínyi Ilona lángoló lelkéből, a ki minden áldozatra kész volt, akár a világ végéig is gyalog követni az ő férje-ura nyomdokait. Ez a fejedelmi asszony többszörösen bebizonyította, hogy sohasem tudott együttérezni a forradalommal. A kiszabadítás munkájában is csak olyan mellékszereplőnek látjuk. A szálakat mások szövik. A legfőbb intézőről még csak valamelyes sejtelmünk sincs. A szabadságharcz megindítása egy maroknyi, katonai szempontból semmit érő pórnéppel kizárólag a fejedelem érdeme. Ebből senki sem követelhet részt magának. S ettől a pillanattól kezdve látunk a fejedelem lelkében kialakulni egy új vonást, valami megmagyarázhatatlanúl makacs reménykedést az isteni gondviselésben, hogy az igaz ügynek, a melynek igaz szívvel állott szolgálatába, okvetetlenül győznie kell. Ez adja meg az ő borongó s inkább lemondásra, mint forradalomra hajló lelkének azt a szívós kitartást, a mely a legválságosabb helyzetben sem ismer csüggedést. Ez magyarázza meg törhetetlen ragaszkodását sok olyan dologhoz, mint a független erdélyi fejedelemséghez, a szabad királyválasztáshoz, a melyekről a bécsi udvar hallani sem akart s maga is jól tudta, hogy a fenforgó körülmények között erővel rá nem kényszeríthető. Szóval egyforma erővel akarta a lehetőt s a lehetetlent. Nem bontja meg a munka egységét az ónodi országgyűlésig történt kisebb-nagyobb harczoknak gondos, aprólékos tárgyalása sem, sőt annyiban szükség is van erre, hogy alaposan megismerhessük a fejedelem lankadatlan tevékenységét, a magyar nemzet odaadó lelkesedését s azt, hogy mennyire nem volt a vezetőkben vezéri tehetség. Mindenütt csak a fejetlenséget, értelmetlenséget, a szabadjára dolgozó virtust, az »üsd-vágd« taktikát látjuk. Nagyon keveset értek az itt működő franczia tisztek is. Rákóczi, a mennyiben értett volna is a haditervek helyes megállapításához, annyira nyilvánvalóan nem bízott önmagában, hogy egyáltalán nem ragaszkodott elhatározásaihoz, a vezérei meg a lehető legkönnyebben túltették magukat azokon. Igazi insurrectiós szellem uralkodott. Nemcsak a nemes, hanem a jobbágyból felcseperedett tiszt is a legokosabbnak tartotta magát s saját feje után kivánt igazodni. Ennyit tehát elért a bécsi udvar a nemzet katonai nevelésének szándékos elhanyagolásával. A hadi dolgok ezen őszinte bemutatásával s ezzel kapcsolatban Rákóczi nemzetiségi politikájának megvilágításával sok homályt eloszlatott a szerző és eddigi tudásunkat sok tekintetben megigazította, meggyarapította. A béketárgyalások, alku-