Századok – 1911

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Thaly Kálmán emlékezete 481

494 DR. MÁRKI 8ÁSD0R. nyaiban, a lcurucz dalok és énekek összegyűjtésében éreztette leginkább. Ezzel véste igazán a magyarság szívébe Petőfi szavait, hogy Rákóczi a mi hazánk szentje, a szabadság vezére, sötét éjben fényes csillagunk, kinek emlékére lángolunk, majd sírva fakadunk. Főképen Thaly Kálmánnak köszönhetjük, hogy Rákóczi korának apróra megismert küzdelmeit most már a történelmi igazság teljes fényében láthatjuk. Rákóczi hamvai fölött, a kassai temetés napján, jogosan mondhatta el, hogy ha, későn születvén, nem lehetett is katonája, foglalkozott vele álmatlan éjtszakákon, hosszú évtizedeken keresztül. Ha valaki ismerte, ő ismerte minden gondolatát, minden indító okát. Azért hirdethette, hogy Rákóczi volt Magyarország legnemesebb, legdicsőségesebb nemzeti fejedelme, a legnemesebb magyar. Azért nem akart szabadulni sohasem attól a szeretettől, a melylyel Rákóczi mindjárt az első pillanatban magával ragadta. Fiatalon, versben írta, de egész életével bebizonyította, hogy véréből a kuruczságot nem lehet kiirtani, mert benne van az minden cseppjében, s azt két kurucz vezér ősétől örökölte. Egész nyilvános életében törhetetlen híve volt a függetlenségi eszmének. Határozati párti mint újságíró és gymnasiumi tanár ; függetlenségi és negyvennyolczas, mint a honvédelmi ministerium tagja, s mint három éven át Budapest IX—X., majd, egyfolytában huszonnyolcz esztendeig, Debreczen I. kerületének országgyűlési képviselője, sőt mint valóságos belső titkos tanácsos is. Az ő félszázados, fáradhatatlan kutatásainak érdeme, hogy Rákóczinak »nőttön nő tiszta fénye, a mint időben, térben távozik«. Thaly tette öntudattá, a mi a kuruczok népdalában fájó vágyakozás a bujdosó fejedelem után. A társadalom, a vármegyék, az országgyűlés, a király, Thaly harminczévi figyelmeztetései után, végre is észrevették, mit mond ma is az alföldi és a székely népballada Rákóczija : »Szeret Magyarország, óhajt Erdélyország : Holtig szán, holtig bán, Még a gyermekök is, tudom, visszakíván. Mikor rég elmentem, visszaóhajtotok, Mikor rég meghaltam, akkor is sirattok. Haló-poromból is feltámasztanátok, — Összeszednétek még porhanyó csontimat !«