Századok – 1911

Értekezések - CSÁNKI DEZSŐ: A nemzeti szellemről a magyar történelemben 241

252 CSÁNKI DEZSŐ. szembe helyezkedik a nemzettel, a faj, nyelv, jogszokások, hagyo­mányok, történelmi múlt, együttérzés, közös akarat, érdekazo­nosság és közös ideálok, szóval mindamaz elemek tekintetében, melyek a nemzet fogalmát alkothatják. Ekként a királyság mint intézmény, a nemzeti politikai egységnek eddig úgyszólván meg­testesülése, legértékesebb azaz nemzeti jellegétől és tartalmától fosztatik meg. Sót több, nyelvre és érzületre teljesen idegen és ellenséges országgal s egy nagyerejú és telhetetlen hatalmi intéz­ménynyel : az autokratismusra hajló császársággal szövetkez­vén, mint holt-teher nehezedik rá a területében és erejében amúgy is megfogyatkozott nemzetre. Holott a nemzet épp az előbbi kor­szak végén foglalta törvénybe, mintegy az eddigi fejlődés ered­inényekép s jóformán előre sejtve a rettentő ellentéteket : poli­tikai lételének, főleg pedig a királyságnak nemzeti jellegét ; s holott a »nemzet« fogalma, s ezzel együtt a nemzeti érzések és vágyak bensősége az előbbi korszakban, mint láttuk, bár rendi alapon, már a társadalom alsóbb rétegére : a köznemességre is átment. Az így támadt ellentéteket maguk az uralkodó eszmék is csak növelték. Az olasz renaissance és az ezzel járó fölfedezések, az anyagi és szellemi művelődés és alkotás iránt fogékonyakká tették a lelkeket ; ugyanazok s a reformatio kifejlesztvén az egyéni önérzetet, a tekintély korlátlan uralmát megtörték s a szabadság utáni vágyat megnövelték. Mindez azonban ismét a nemzeti eszme bensőbbségére vezetett. Mert ez új eszmeáramlatok hatása­kép az eddigi közös kötelék : a régi hit és ezzel kapcsolatos nem­zetközi egyházi jellegú műveltség szálai szétszakadozván, a nemzeti egyéniség érzete és vágya még jobban előtérbe lépett ; annál is inkább, mert a reformatio s utána az ellen-reformatio is, a nem­zeti nyelv segítségül vételével az egyházi és iskolai oktatást, s ezzel együtt az irodalmat is nemzeti alapokra helyezte. Ez új tényezők hatását fokozta a magyar faj heves, lobba­nékony vérmérséklete, önérzetes, szabadságra és uralkodásra vágyó természete, s politikai érzéke, mely — mint láttuk — nem­zedékről nemzedékre kapcsolta őt történelmi hagyományaihoz, megszokott, könnyen áttekinthető és egységes intézményeihez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom